Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

családbarát

Kerületünk élen jár az esélyegyenlőség megvalósításában  

Újbuda élen jár a fővárosi kerületek körében az esélyegyenlőségi célok és az Európai Unióban egységesen előírt feladatok teljesítésében – összegezték az „Esélyegyenlőség Budapesten 2016-2020” című konferencia résztvevői. A rendezvényt emiatt tartották a XI. kerületi Polgármesteri hivatal Zsombolyai utcai dísztermében.

Munkában a szüleim – látogatás a hivatalban  

Hivatali séta és a szülők munkahelyének, feladatainak megismerése volt célja az önkormányzat munkahelyi családbarát programjának legutóbbi eseményén. Kifejezetten a hivatalban dolgozók gyerekeinek szerveztek látogatást március 24-re.

Kevés cég él a családbarát munkaerőpiaci eszközökkel  

Kevés magyarországi vállalkozás él a rugalmas foglalkoztatás lehetőségével - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) közös kutatásából. Pedig a GYES-ről GYED-ről visszatérő dolgozók munkábaállásának segítésére számos intézményi lehetőség létezik.

Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda  

Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda

Családbarát szemléletformáló programjának végéhez közeledik Újbuda Önkormányzata. Az elmúlt két évben a munka és a magánélet összehangolására irányuló komplex projektben az önkormányzat és konzorciumi partnerei válaszokat kerestek például a kisgyermekes szülők igényeire a munkaerőpiacon.

Családbarát megoldások a kerületben  

Családbarát megoldások a kerületben

Egyre nehezebb megfelelni a család és a munkahely elvárásainak, ráadásul a szülőknek a vásárlást, az ügyintézést és a gyermekek elhelyezését is meg kell oldaniuk nyáron. Sokaknak jelenthet segítséget a nagyszülő, de sok családban nincs kire támaszkodni. Elsősorban nekik próbálunk segíteni az alábbi összeállítással.

Családbaráttá tenné a munkahelyeket a kerület  

Családbaráttá tenné a munkahelyeket a kerület

Karrier vagy család? Milyen eszközökkel hangolható össze a munka és a magánélet? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az önkormányzat azokkal a civil és vállalkozói partnerekkel együtt, akik a tavaly indított Családbarát programhoz csatlakoztak. A kétévesre tervezett program célja, hogy az önkormányzat házon belül és a munkahelyeken kedvező feltételeket teremtsen a családok számára.

Elindult a Családbarát Program  

A kerület, nemzetközi sikerű idősprogramja után ismét nagy fába vágja a fejszéjét: elindítja a Családbarát Újbuda projektet. A kétévesre tervezett program célja, hogy az önkormányzat házon belül és a vállalkozói szférában kedvező feltételeket teremtsen a családok számára. Az átfogó akciótervről először Molnár László alpolgármester beszélt nyilvánosan.

Oldalak