Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 29. péntek, Magdolna

egészségügy

Újbudán folyamatos az egészségügyi alapellátás  

Május 4-étől kormányrendelet alapján az egész országban újraindították az intézmények az egészségügyi alapellátásokat. Újbudán a járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben sem állt le a betegek ellátása, a Szent Kristóf Szakrendelő és a háziorvosi szolgálat folyamatosan vár mindenkit. Május eleje óta a fokozatosság és óvatosság jegyében bővülnek a rendelések.

Újbuda orvosai: virtuális vizit  

A szakma által elfogadott hatékony vakcina még nincs, a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelemben messze még a győzelem. Ezért is fontos a védekezés, az egymásra figyelés. Négy szakembert kérdeztünk járványügyi veszélyekről, feladatokról és lehetséges megoldásokról. Abban mindannyian egyetértenek, hogy rengeteg múlik az egyéni felelősségvállaláson és nagyon sokat köszönhetünk az önkormányzatok segítségnyújtásának.

Kulcskérdés a tömeges tesztelés  

Az egyik legvitatottabb kérdés a koronavírus-járvány kapcsán, hogy mennyit és hogyan segíthet a tesztelés a védekezésben. Bár rengetegen hangsúlyozzák, hogy a szűrés alapvető fontosságú, mégis vannak országok, ahol csak csekély mértékben, másutt viszont tömegesen élnek ezzel a lehetőséggel.

Újraindul az egészségügyi ellátás  

Az újrainduló egészségügyi ellátások igénybevétele, a járvány elleni védekezés érdekeit szem előtt tartva, csak szigorú rend betartásával történhet.

A járványügyi szakértő válaszol  

Nem elég felkészülten érte Magyarországot az új koronavírus megjelenése, ám a járványhelyzet rosszabbodása ellen a lakosság is sokat tehet. Falus Ferenc tüdőgyógyász, korábbi országos tisztifőorvos szerint hónapokba telhet, amíg az élet visszatér a korábbi kerékvágásba.

Felkészült a Szent Kristóf Szakrendelő  

Újbuda Önkormányzata 25 millió forint támogatást nyújtott a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-nek arra, hogy az üzemeltetésében lévő felnőtt- és gyermekháziorvosi, valamint védőnői rendelőkbe, illetve a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiba, iskoláiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe kézfertőtlenítő oszlopokat és az azokhoz hosszabb távra szükséges fertőtlenítőszereket beszerezze.A támogatási összegből emellett a háziorvosok (összesen 103 fő) és védőnők (összesen 45 fő) egyszer használatos védőruhát, szájmaszkokat és védőszemüvegeket kapnak. Interjú dr. Lehoczky Péter Gáborral, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatójával.

Városfejlesztés közösen  
 

A koncepciótervek ismertetése a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Nyáron, a jó idő beköszöntével felgyorsulnak a beruházások, építkezések. A munkálatokkal párhuzamosan, június elején útjára indul az Újbudai Konzultáció, melynek során tíz ügyben kérdezi meg a kerületben élőket az önkormányzat. A kezdeményezésről, a feladatokról és a fejlesztésekről Hoffmann Tamás polgármestert kérdeztük.

Folytatódik a Vahot utcai rendelő felújítása

Elkezdődött a Vahot utcai rendelő­intézet felújításával kapcsolatos munkák újabb, ötödik üteme, a gyermekorvosi épületrész átalakítása. A rekonstrukció ideje alatt a rendelések az első emeleti épületrészbe költöznek, és folyamatosan elérhetők lesznek. A munkálatok várhatóan augusztusban fejeződnek be.

Játszóterektől az óvodákig idén is sok minden újul meg  

A tavasz a megújulás időszaka, ami nemcsak a természetre, de számos, az újbudai családoknak fontos intézményre is igaz. Folytatódnak a játszóterek korszerűsítését, az óvodai férőhelyek bővítését szolgáló programok, miközben az egészségügy területén is komoly munkálatok várhatók.

Fejlesztések Albertfalvától a Madárhegyig  

Új részleggel gazdagodott az albertfalvai Bóbita bölcsőde, átadták a Gazdagréti Védőnői Szolgálat épületét, birtokba vették a gyerekek a sashegyi Mesevár bölcsődében kialakított sóbarlangot. A kerületben számos más fejlesztés van folyamatban, tervezés vagy előkészítés alatt, amelyek az itt lakók életminőségének javítását szolgálják.

Köszönet az ápolóknak  

A magyar ápolók napja alkalmából köszöntötte a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egészségügyi szakdolgozóit Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő. A látogatás során az egészségügyben dolgozók bérfejlesztési programja is szóba került.

A folyamatos fejlődés szolgálatában  

Stabil és kiszámítható költségvetést fogadott el az újbudai képviselő-testület, tervezhető bevételekkel és kiadásokkal – mondta lapunknak a kerület polgármestere. Hoffmann Tamás hangsúlyozta: az önkormányzat megbízható, tervezhető környezetet igyekszik teremteni az itt működő vállalkozások számára is, így idén sem emelkednek a helyi adók.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.