Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

egyházi vezetők

Egyházi vezetők találkoztak Újbudán

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője a hagyományok szerint idén is kötetlen beszélgetésre invitálta a XI. kerületben működő történelmi egyházak képviselőit. Az eseményen az egyházak szerepéről és fontosságáról Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszélt.

Egyházi vezetők Újévi pohárköszöntője

A kerületben működő felekezetek vezetőit hívta meg Újbuda önkormányzata a már hagyományos újévi pohárköszöntőre. A találkozón a megvalósult és tervezett fejlesztéseken túl, a történelmi egyházak helyzetét vitatták meg.

A gyász és az emlékezés hatotta át az egyházi vezetők találkozóját

Hoffmann Tamás, polgármester meghívására minden évben összegyűlnek a kerületi egyházi vezetők azzal a céllal, hogy átbeszéljék terveiket, ápolják és építsék egyházi kapcsolataikat. Az idei eseményt beárnyékolták a közelmúlt veszteségei, így a szokásos vidám hangulat helyét a megemlékezés percei hatották át.