Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

ellenőrzés

Folyamatosan ellenőrzi a vonatsínek állapotát a MÁV  

A MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínhőmérsékletet a hőségriadó alatt, a 45 Celsius-fokot elérő vagy azt meghaladó érték esetén fokozott pályafelügyeletet vezetnek be - közölte a vasúttársaság.

Forgalomszámlálással is ellenőriz a NAV  

Július elején indult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata: főként a turisták által gyakran látogatott helyeken és a tömegeket vonzó rendezvényeken lehet számítani adóellenőrökre és pénzügyőrökre. A megszokott próbavásárláson túl a revizorok forgalmat is számolnak a kockázatos adózóknál.

Fővárosi Közgyűlés - Több mint 150 ezer kémény ellenőrizetlen  

Több mint 150 ezer kéményt nem tudtak ellenőrizni tavaly a fővárosi kéményseprők, akik több zárt lakást találtak munkájuk során mint 2013-ban - derül ki a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésére benyújtott előterjesztésből, amelyet a budapest.hu oldalon tettek közzé.

Csütörtöktől élesben figyelik a közlekedést a szuperkamerák  

Csütörtöktől élesben figyelik a közlekedést a szuperkamerák

Megkezdi éles üzemét a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a mérések attól kezdve már joghatással járnak - jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Fokozott jegyellenőrzés a budapesti elővárosi vonatokon  

Fokozott jegyellenőrzés a budapesti elővárosi vonatokon

Fokozott jegyellenőrzést tart a MÁV-START a budapesti elővárosi vonatokon. A kampánnyal nem a bliccelők büntetése a cél, a vasúttársaság inkább a jegyváltásra, illetve az elővételes és az online vásárlási lehetőségekre ösztönözné az utasokat. A csúcsforgalmi időszakokban több jegyvizsgáló jut a vonatokra.

Újbudai piacokat is ellenőrzi a NÉBIH

Fokozottan vizsgálja a piacokon az őszi szezonális zöldségek, gyümölcsök minőségét és nyomonkövethetőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság országszerte figyelemmel kíséri az importőrök tevékenységét is.

ÁSZ: szabálytalanságok a Műegyetem gazdálkodásában  

ÁSZ: szabálytalanságok a Műegyetem gazdálkodásában

Több ponton is szabálytalanságokat állapított meg az Állami Számvevőszék a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2009 és 2012 közötti gazdálkodásában és vagyonkimutatásában. Ugyanakkor úgy vélik, a pénzügyi egyensúly biztosított volt, az ellenőrzött időszakban az intézmény eladósodási és likviditási mutatói egyaránt javultak.

Szirénapróba lesz a kerületben  

Szirénapróba lesz a kerületben

A lakosságvédelmi szirénák ellenőrzését végzik szeptember 1. és 5. között a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az ELMŰ szakemberei. A szirénákat egyesével, néhány másodpercre hozzák működésbe.

Lecsap a trükköző vendéglátósokra a NAV  

Lecsap a trükköző vendéglátósokra a NAV

Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, hogy véget vessen a visszaéléseknek - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t. A mulasztók szigorú büntetésre számíthatnak.

Börtön vár a korrupt parkolóőrökre  

Börtön vár a korrupt parkolóőrökre

Több évre börtönbe kerülhetnek azok a volt parkolóőrök, illetve ellenőreil, akiket fővárosi autósok vesztegettek meg évekkel ezelőtt. A vesztegetőket közmunkára ítélték.

NAV: üzemeltethetők a régi pénztárgépek  

NAV: üzemeltethetők a régi pénztárgépek

A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Megkezdődtek a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések  

 Megkezdődtek a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Megkezdte a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelősége. A megszokott ellenőrzési területek – vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek, játék- és sporteszközök – mellett kiemelten vizsgálják majd a rendezvényekre kitelepült vendéglátósokat és a taxisokat.

Egyre több lejárt élelmiszer az üzletekben  

Egyre több lejárt élelmiszer az üzletekben

Legtöbbször a minőség­megőrzési idővel trükköznek az élelmiszer-kereskedők, a tavalyi ellenőrzések alapján leggyakrabban a húsokat és húskészítményeket érintették a csalások.

Pénztárgépek használatát ellenőrzi a NAV  

Pénztárgépek használatát ellenőrzi a NAV

Célzottan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online pénztárgépek megrendelését, üzembe helyezését és szabályos működtetését. Jelenleg mintegy 73 ezer online adatkapcsolatra képes pénztárgép üzemel a vállalkozásoknál.

Oldalak