Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

előadás

Szenior Ki Mit Tud – túl az első versenynapon  

Három kategóriában már megszülettek az eredmények a IV. Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud versenyen. Az Albertfalvi Közösségi Házban az operett és musical, az opera valamint a könnyűzene iránt érdeklődők mutatták be tehetségüket.

Egyasszony – monodráma a B32-ben  

„Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja közös éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás...

Előadás az időskorúak biztonságáért  

Az Újbuda 60+ Program Bűnmegelőzési Alprogramja előadásokkal kívánja felhívni a figyelmet a bűnmegelőzés fontosságára, hiszen az időskorúak gyakori áldozatai a különböző átveréseknek, lopásoknak, betöréseknek.

Irány a Karinthy!  

A Karinthy név az elmúlt évszázad során fogalommá vált. Ám a szépirodalmi jelentőségen túl ma már a könnyedebb műfaj szerelmesei körében is egyre elterjedtebb a név, a Karinthy Márton által alapított színház miatt. A Bartók Béla úton található "népszerű színház" ősszel kezdte meg 34. évadát, ahol a repertoárt főleg a klasszikus komédiák adják.

MU Színház október műsora  

2015október0219:00

Mu Színház 1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17. (a 4-es villamos Fehérvári úti végállomásánál)

Oldalak