Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

ELTE

Egyetemek élvonalában az ELTE matematikusai  

Egyetemek élvonalában az ELTE matematikusai

Második lett az ELTE csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén (IMC) Bulgáriában. A csapat tagjai: Dankovics Attila, Nagy János, Bodor Bertalan, Nagy Donát, Kalina Kende, vezetőjük Pach Péter Pál. Az idén július 29. és augusztus 4. között Blagoevgrádban tartott eseményt ezúttal izraeli diákok nyerték.

Budapesten elemzik a 60 éves CERN adatait  

Budapesten elemzik a 60 éves CERN adatait
Az ELTE lágymányosi kampuszán ünnepelték a genfi nukleáris kutatóközpont, a CERN megalapításának hatvanadik évfordulóját. A jubileum keretében átadták a Sokszínű fizika interaktív kiállító buszt, ami ősztől népszerűsíti majd a tudományt és a kutatói életpályát. Az eseménye az is elhangzott, hogy az a CERN "második agya" csillebércen van.

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen  
 

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen
A Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül huszonhatodik alkalommal rendezték meg az 5vös 5km futóversenyt. A résztvevők - a hagyományoknak megfelelően - délután 5 óra 5 perckor rajtoltak az ELTE Lágymányosi Campusnál.

Sportos egyetemek az ELTE tornáján  

Sportos egyetemek az ELTE tornáján
A Testnevelési Egyetem csapata nyerte a foci kupát, a Corvinus csapata pedig a kosárlabdakupát azon a sporteseményen, amelyet április 27-én tartottak az ELTE Bogdánfy úti létesítményeiben. Az ELTE-Egyetemi-Főiskolai Dolgozói Foci és Kosárlabda Kupáját először rendezték meg. Szervezésénél kiemelt cél volt, hogy a hazai felsőoktatási intézmények dolgozóinak és oktatóinak szabadidős sportolási lehetőséget biztosítsanak.

Innovatív nap volt az ELTE-n  

Innovatív nap volt az ELTE-n
Innovációs nap volt az ELTE Lágymányosi épületében szerdán. A szakmai és tudományos programokkal tűzdelt egész napos rendezvényen első kézből értesültek a résztvevők az innovatív ágazat aktuális hazai híreiről, és a következő uniós ciklus K+F támogatásairól. A nap vezető témái közé tartoztak a startup vállalkozások és azok lehetőségei.

Felvételi után  

Budapest három legnagyobb egyeteme közül mindnek vannak karai a XI. kerületben. A Műszaki Egyetemen, az ELTE-n és a Corvinuson már lezajlottak az idei felvételik, klasszikus felvételi vizsgákon azonban már csak a mesterképzésen vesznek részt a jelentkezők. Az alapképzésre szinte kizárólag a középiskolai eredmények alapján lehet bekerülni. A három egyetem oktatási vezetője a felvételi tapasztalatokról számolt be nekünk.

Vendégségben járt Újbudán a SOTE  

A Lágymányosi Egyetemvárosban közös tudományos ülésen, együtt ünnepelték az ELTE alapításának 365. évfordulóját a Természettudományi Kar és az Orvosi Egyetem oktatói.

Ásványtani Világkongresszus Lágymányoson  

Az ELTE Természettudományi Karának Lágymányosi Campusán rendezték meg a 20. Ásványtani Világkongresszust amelyen hét ország csaknem ezerhétszáz kutatója volt jelen.

Diákok oldhatják meg Újbuda problémáit  
 

Újbuda polgármestere a Corvinus Egyetem és az ELTE rektoraival írt alá megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzati fejlesztésekre a hallgatók is pályázhassanak.

Oldalak