Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

évforduló

A templom névadójára emlékeztek Kelenföldön  
 

A Boldog Meszlényi Zoltán templomban, a vértanú halálának évfordulóján tartotta liturgikus emléknapot március 4-én. A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Húszéves a Godot Galéria  
 

Kiállításokkal és programokkal ünnepli két évtizedes fennállását a Godot Galéria. A kiállítóhely 2011-ben, elsők között költözött a Bartók Béla útra.

Munkácsy-emlékérmeket adott ki a jegybank  

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója előtt emlékérmékkel tiszteleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A tízezer forint névértékű érme ezüst, a kétezer forint névértékű színesfém.

Kétszázadik évfordulóját ünnepli idén Albertfalva  
 

1819. március 1-én jelentette be a ráckevei császári és királyi uradalom prefektusa, hogy a Fehérvár felé haladó út mindkét oldalán kijelöltek ötven házhelyet a zsellérek számára. Ennek eredményeként jött létre Albertfalva, amely idén ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját.

Illés Klub: fél évszázad az FMH-ban  

Ötven esztendeje költözött az Illés-együttes klubja az akkori FMH-ba, ennek évfordulóját ünnepelték december 8-án a TEMI Fővárosi Művelődési Házában.

Hetvenéves a Liszt Ferenc Kórus  
 

A nagy múltú Liszt Ferenc Kórus a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban teljesít egyházzenei szolgálatot, vezetője Farkas Mária karnagy. Az idén hetvenéves énekkar Liszt Korál miséjét adta elő az ünnepi évfordulón november 24-én.

Hetvenéves Dévényi Sándor építész  

November 27-én ünnepli születésnapát Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, akinek nevéhez fűződik a Gellért Szálló felújítása, a Szent Gellért tér rekonstrukciója, valamint az ott álló Forrásház megépítése.

Kilencven éve áll a kelenföldi evangélikusok temploma  
 

Jeles évfordulóra emlékeztek a kelenföldi evangélikusok október 21-én, mivel kilencven éve ezen a napon tartották az első istentiszteletet a Bocskai úti templomban. Az istentiszteleten a prédikációt Kondor Péter, a Déli evangélikus Egyházkerület püspöke mondta.

A Műegyetemen is emlékeztek '56 hőseire  
 

A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai 1956. október 22-i nagygyűlésükön összefoglalták 16 pontos követeléseiket, majd másnapra egy csendes tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására. Ezzel kezdődött a forradalom és szabadságharc, amelynek 62. évfordulójára több ezren, köztük határon túli fiatalok emlékeztek a Műegyetemen.

Homokszobrot avattak a Pátria Nyomda születésnapján  
 

Gutenberget, a könyvnyomtatás atyját ábrázolja az a 3,5 méteres homokszobor, amelyet a Pátria Nyomda Zrt. 125-ik születésnapja alkalmából avattak fel. A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen szó volt a hazai nyomdaipar helyzetéről, valamint az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú, a kerületben lévő nyomdája, a Pátria és az önkormányzat együttműködéséről.

Gellért 100: évforduló a patinás fürdőben  
 

Száz éve, szeptemberben nyitotta meg kapuit a főváros egyik legszebb és azóta világhírűvé vált fürdője a Gellért. A centenárium alkalmára kétnapos fesztivált rendezett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Oldalak