Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Föld Napja

Színes programokkal készült Újbuda a Föld Napjára  
 

Az Újbudai Pedagógiai Intézet által szervezett rendezvényen a kicsik és nagyok számos program közül válogathattak. A nagyobbak tájfutó versenyen mérhették össze tudásukat, míg a legkisebbek kreatív és játékos foglalkozásokon, állatsimogatáson vehettek részt.

2000 cserje a porszennyezés ellen  
 

A Föld Napjához kapcsolódóan Újbuda önkormányzata 2000 cserjét ültetett el az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. dolgozóinak segítségével. A Bártfai utcától egészen a Major utcáig fagyal sövény díszíti majd a kerületet, amely sokban hozzájárul az autósok biztonságérzetének a fokozásához, továbbá a gépjárművek által kibocsájtott szennyeződést is felfogja ezen a hosszú és forgalmas szakaszon.

Faültetés és zöldjátékok Albertfalván  
 

Farkas Krisztina és Szaniszló Krisztián önkormányzati képviselők a Föld Napja jegyében gyermek rajzversenyt szerveztek az albertfalvai Szent Mihály templom kertjében. A gyerekek a környezetvédelmi napon zöld játékokat játszottak, a polgármester pedig fát ültetett.

Föld Napja Újbudán - 2011  
 

Kerületünkben az Újbudai Pedagógiai Intézet szervezésének köszönhetően évek óta kiemelt figyelmet szentelnek a Föld napjának. Idén három helyszínen várták színes programokkal a gyerekeket. A Feneketlen-tó szórakoztatóbb, a Gellérthegy sportosabb, míg a TIT stúdióban a kulturálisabb eseményeknek adott otthont. A helyszínek közötti összekötő kapocs természetesen a Föld szeretete volt.

Föld napi játékok a Pitypang oviban  
 

A kerület Zöld Óvodái között a gazdagréti Pitypang Óvoda is színes programokkal ünnepelte meg a Föld Napját. A környezeti nevelést kiemelten helyen kezelő intézmény két napon át várta a környékbeli óvodák lakóit, hogy végigjárják a hét izgalmas állomás mindegyikét.

Jókívánságok a Földnek  

Április 22-én az egész világon megemlékeznek csillagrendszerünk egyedülállóan színes bolygójáról, közel 7 milliárd ember lakóhelyéről, a Földről. A világnap arra figyelmeztet mindenkit, vigyázzunk e páratlan szülőföldre, és annak minden élőlényére, hiszen az ajándékba kapott kincset könnyen eltékozolhatjuk. Újbudán is számtalan intézmény és közösség ünnepelte a jeles napot a legkülönbözőbb környezetvédelmi programokkal, melyek központjává ezúttal a Feneketlen-tó és a TIT Stúdió vált.

Föld Napja a Napsugár oviban  

A Napsugár Óvodában már napokkal az ünnep előtt megtartották a Föld Napját. Az intézmény itt is tanulságos feladatokkal, versenyekkel szórakoztatta a kicsiket, ahová a közeli óvodák lakóit is meghívták. A környezetvédelmi vetélkedők mellett a gyerekek számára legkedveltebb feladat a Zöld Tankert pályázat keretében megépített virágoskert volt.

A Föld Napja Újbudán  

Reggel negyed 9-kor lesz a hivatalos megnyitó a Budai Parkszínpadon, ahol Molnár Gyula polgármester és Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet vezetője mond köszöntőt. Ezt követően az Újbudai Grosics Gyula Általános Iskola tanárai és diákjai közreműködésével reggeli tornát tartanak időseknek-fiataloknak egyaránt.

Pályázat a "Föld napja" alkalmából az óvodás-iskolás gyermekek számára

Április 22. – a „Föld napja” alkalmából Újbuda Önkormányzata környezetvédelmi pályázatot hirdet „Zöld sarok-tankert” kialakítása céljából oktatási intézmények számára. A pályázat célja az óvodás-iskolás gyermekek számára az intézmény területén lehetőséget biztosítani a természet napi megfigyelésére, tényleges ápolására.

Oldalak