Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 27. vasárnap, Adalbert

Fővárosi Művelődési Ház

Bálint-napi gyöngyfűző foglalkozások az FMH-ban  

2020február1610:00
»
2020február1616:00

Gyöngyfűzés kicsiknek és nagyoknak – a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat keretében megvalósuló nyitott gyöngyfűző program minden korosztálynak szól, amelynek foglalkozásaiba gyerekek és felnőttek egyaránt ingyenesen bekapcsolódhatnak.

Az ALMA Együttes koncertje az FMH-ban  

2018október2010:30

Temi Fővárosi Művelődési Házban koncertezik az ALMA együttes október 20-án. A rendezvényt Újbuda Önkormányzata is támogatja.

A magyar rock és az amerikai blues találkozója az FMH-ban  

2018április1319:00

Közös műsorban két zenekartól, két nagyszerűnek ígérkező koncertet is végigtombolhat, aki úgy dönt, hogy a legendás Fővárosi Művelődési Házban töltené a péntek estéjét. Rosszul semmiképpen sem jár, hiszen a BluesSteel által tolmácsolt rhythm and blues klasszikus előadóinak legkiválóbb opuszai után az idén tíz esztendeje elhunyt Tunyogi Péter emblematikus dalai is felcsendülnek a Tunyó Emlékzenekar előadásában. Méghozzá április 13-án, pénteken – nemcsak babonásoknak!

HungaroCon a Fővárosi Művelődési Házban  

2017szeptember1609:30
»
2017szeptember1717:00

A HungaroCon Magyarország legrégebbi, legnagyobb és legnívósabb Sci-fi találkozója ismét megrendezésre kerül szeptember 16-17-én a Fővárosi Művelődési Házban!

Decemberi programok az FMH-ban  

2016december0110:00
»
2016december3120:00

Decemberben indul a IX. Télköszöntő Fesztivál Újbudán jól megszokott helyszínén, az FMH-ban. A legszebb téli hónapunkban ismét válogatott programok közül szemezgethetnek a kerületiek.

Poptörténeti emléktáblát avattak az FMH-ban  

Újabb poptörténeti emléktáblát avattak Újbudán, ezúttal a Fővárosi Művelődési Ház tiszteletére. Az NKA Cseh Tamás Program emléktábláját Szörényi Levente leplezte le május 21-én.

Ráadásul Bródy - Ritka alkalom az Illés Klubban  

Aki járt már Illés Klubban tudja, hogy időutazáson vett részt: egy szelet a múltból, amely zeneileg és hangulatilag is az Illés zenekar fénykorát idézi. A februári alkalom különlegesebb volt a többinél, mivel a Szörényi testvérek és Bródy János is eljött, ráadásul Tini elhozta nemrég megjelent Ráadás című lemezét is.

Szenior “Ki Mit Tud” Gála az FMH-ban  

Az előadóművészeti kategóriák díjkiosztó gáláját december 25-én tartották a TEMI Fővárosi Művelődési Házban. A 80 nevezett produkció 142 előadója között a helyezéseket elérő fellépők filmvetítéssel színesített eseményen vették át elismeréseiket.

Félszáz magyar pékáru az V. Pékáru Seregszemlén  

Csaknem félszáz pékárut neveztek a Magyar Pékszövetség hagyományos évi országos termékversenyére, amelyet a Fővárosi Művelődési Házban tartottak. A programon választották ki az augusztus 20-i Szent István napi kenyeret is.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.