Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

futás

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen
A Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül huszonhatodik alkalommal rendezték meg az 5vös 5km futóversenyt. A résztvevők - a hagyományoknak megfelelően - délután 5 óra 5 perckor rajtoltak az ELTE Lágymányosi Campusnál.

Vivicittá: amikor a Margitsziget is bedugul

Vivicittá: amikor a Margitsziget is bedugul

Újbudaiak is remekeltek a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, amely rekorddal vonult be a hazai sporttörténelembe. A tavasz hagyományosan legvonzóbb szabadidős eseményére több mint 20 ezren neveztek, amivel az idei volt minden idők legnagyobb létszámú budapesti Vivicittája.

Rekordlétszám a Tudás Útján

Tudás Útja futóverseny

A november 10-én, vasárnap 13. alkalommal megrendezett Tudás Útja futóversenyen 655-en futottak félmaratont vagy 6 kilométert, ami rekordnak számít az esemény történetében. Az indulók létszáma a tavalyi évhez képest másfélszeresére, ezen belül a felsőoktatási hallgatók száma kétszeresére nőtt. Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye nem csak a futásról szól, hanem a lehetőséget is biztosít az egyetemistáknak, főiskolásoknak a találkozásra, ismerkedésre. 

ELMARAD a Városrészek közötti futás!!!!!!!

sport, rajt, futás

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a 2013. november 9-re meghirdetett Városrészek közötti futás elmarad a rajt helyszín (Cirmos utca) teljes felbontása miatt. Az idő szűkössége miatt az útvonal módosításra sajnos nincs lehetőség.

ELTE-BEAC Polythlon sikerek a Balatonmanen

verseny, futás

Egy csodálatos és egyben feledhetetlen napon vagyok túl. Tegnap megvalósítottam legmerészebb álmaimat. Sikerült megvédenem Magyar bajnoki címem! Sikerült felállni a padlóról, és véghezvinni mindezt!
Még most is nehezen hiszem el, hogy mindössze három hónapja még a kórházban feküdtem két gipsszel a kezeimen, és arról álmodoztam, hogy de jó lenne idén még versenyezni. Nagyon akartam a gyógyulást. És az akarat ereje felülkerekedett a józan észen.

Dobogós helyezések és egyéni csúcsok a tavasz legnagyobb hazai futóversenyén

verseny, futás
A BEAC atlétikai szakosztályának versenyzői 2013-ban is figyelemreméltó eredményeket értek el a Vivicitta különböző versenyszámaiban. A legjobb eredmény Csere Gáspár nevéhez fűződik. Gáspár a 2011-es félmaratoni győzelme után, ez évben a 10 km-es távon méretette meg magát, és egy rendkívül hosszú, mintegy 2 km-es hajrá után, az egész verseny legszorosabb befutóját követően - a győztestől alig 2 másodperccel lemaradva - a második helyen ért célba.

Hosszú távon az ELTE a legjobb!

12 másodperc. Az ország legnagyobb egyetemi váltóversenyén, az Eger-Miskolc közötti 72 kilométeres, idén 23 éves Szarvasűzőkön az ELTE csapata hihetetlen küzdelmek árán tartotta meg tavalyi első helyét, és hozta haza a kiérdemelt kupát.  Az egész napos viadalra 75 csapat nevezett, 48-an értek célba, és több mint 15 egyetemről érkeztek hallgatók. Az ELTE a múlt héten megnyert kerékpár MEFOB-ok után újabb állóképességi sportban bizonyított.

Családanyaként futónagykövet

Eddig 16 megye 41 településén és Budapest 19 kerületében összesen 66 BSI Futónagykövet vállalta, hogy lakóhelyén futó közösséget szervez, vagy a meglévőnek új lendületet ad. Hozzájuk fordulhatunk, ha kezdőként tanácsra van szükségünk, ha unjunk a magányos futásokat, ha keressük a hozzánk hasonló érdeklődésűek társaságát.

Oldalak