Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 26. szerda, Edina

Gabányi László Sportcsarnok

Bajnoki döntőben a MAFC  

Bajnoki döntőben a MAFC

Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.

Testépítő nap volt a Gabányiban  

Testépítő nap volt a Gabányiban
Bodysport néven Nemzetközi Nyílt szabadidős testépítő verseny volt a Gabányi László Sportcsarnokban május 4-én. Az esemény a Bodysport Kupa tehetségkutató versennyel indult, délután pedig a profik versenyeztek.

Nyuszis Ovi Olimpia  

Nyuszis Ovi Olimpia
Idén is megrendezték a Nyuszis Ovi Olimpiát a Gabányi László Sportcsarnokban, április 30-án. A rendezvényen 14 óvoda gyermekei vettek részt, az apróságokat sorversenyekkel, játékos mozgáskoordinációt elősegítő gyakorlatokkal, valamint sok-sok ajándékkal várták.

Hárompontos siker a Gabányiban  

Hárompontos siker a Gabányiban
Teltházzal ünnepelték a kosárlabdázást a Gabányi László Sportcsarnokban. A második Dobd a kosárra! című sportprogram újbudai fináléjára ötszáz kosarazó gyermek és szurkoló érkezett. A versenyt végül egy újbudai csapat, a Grosics Gyula Sportiskola kosarasai nyerték. A hangulat felejthetetlen volt a Hauszmann Alajos utcában.

Mikulás-napi óvodás sportverseny  
 

Mikulás-napi óvodás sportversenyt rendeztek az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft szervezésében az újbudai Gabányi László Sportcsarnokban. A hagyományosan minden évben megrendezett eseményre idén jelentkeztek a legtöbben: 13 óvoda jelezte részvételét a megmérettetésre.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Fővárosi Közgyűlés - Bővítik a légszennyezettségi tájékoztatást

A jövőben - az eddigieken túl - az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által a szálló por kisebb szemcseméretű, veszélyesebb részére (PM2,5) megállapított határérték meghaladása esetén is tájékoztatás ad a fővárosi önkormányzat - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.