Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

gyógyszertár

Új gyógyszertár Őrmező központjában  

A július 22-én hivatalosan is átadták Őrmezőn a Benu Gyógyszertárat, a városrész centrumában, a Vőfély utca 2 szám alatt. Az avató ünnepségen a Benu Magyarország Zrt. vezetői, a gyógyszertár dolgozói, és László Imre, Újbuda polgármestere vett részt.

Sorok kígyóznak a patikák előtt  

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként azt kérik a gyógyszertáraktól, hogy csak annyi beteg tartózkodjon a betegforgalmi térben, ahány gyógyszerkiadó ablak működik.

Négy új gyógyszertár létesülhet Újbudán  

Patikapályázatok kiírását kezdeményezi a kerület, együttműködési megállapodást kötnek a Korai Fejlesztő Alapítvánnyal, nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával enyhítenék az önkormányzati intézményekben jelentkező munkaerőhiányt. Egyebek mellett ezekről döntöttek a képviselők a 2014–2019-es ciklus utolsó testületi ülésén, amelyen Simicskó István országgyűlési képviselő is részt vett.

E-recept: év végéig kötelezően adják az orvosok a felírási igazolást  

Egy miniszteri rendelet értelmében az e-receptet felíró orvosoknak 2019. december 31-ig kötelező kiállítaniuk az úgynevezett felírási igazolást, és azt külön kérés nélkül is át kell adniuk a betegeknek - közölte közleményében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) pénteken az MTI-vel.

Gyógyszertárkereső az OGYÉI honlapján  

Kereshető gyógyszertár-adatbázist tett közzé az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a honlapján, a hétfőtől elérhető oldalon az éppen ügyeletes gyógyszertárak is megtalálhatók.

Magántőkéből újult meg a Mályva patika  

Befejeződött a Tétényi úti BENU cégcsoporthoz tartozó Mályva Gyógyszertár felújítása. A harmincöt millió forintos fejlesztés teljes mértékben magántőkéből valósult meg.

Újra van ügyeletes gyógyszertára Újbudának  

Újra van ügyeletes gyógyszertára Újbudának
Évek óta nem működött gyógyszertári ügyelet a XI. kerületben. Április 1-jétől kezdődően a Gazdagréti Gyógyszertár elvállalta ezt a feladatot, és nyitvatartási időn kívül éjjel-nappali ügyeletet biztosít. Ennek apropóján beszélgettünk dr. Fejes Szabolcs gyógyszerésszel, a gyógyszertár vezetőjével.