Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Homolay Károly

Nekem Újbuda az, ami Petőfinek volt az Alföld

Szolgálat. Nincs szebb szó, amellyel jellemezni lehetne Homolay Károly közel négy évtizedes munkásságát, amelyet Újbudán, Újbudáért végzett. Iskolaigazgató, táborvezető, kerületünk közéletének aktív tagja 2020-ban elnyerte a díszpolgári címet. Erről és az ide vezető útról beszélgettünk a díjazottal.

Újbuda új díszpolgárai

Néggyel gyarapodott 2020-ban Újbuda díszpolgáraimak száma. A kerület legnagyobb elismerését posztumusz ítélte oda a képviselő-testület Garai László pszichológusnak és Szántay Csaba vegyész­professzornak. Az 1991 óta létező kerületi díszpolgári cím birtokosa lett mellettük idén Homolay Károly, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója, valamint Szakonyi Károly író, dramaturg.

Átvették mandátumaikat Újbuda önkormányzati képviselői és polgármestere

Október 21-én az önkormányzat tanácstermében Homolay Károly, a XI. kerület választási bizottságának elnöke ismertette az október 13-án megtartotti önkormányzati választások kerületi eredményeit. Beszámolt róla, hogy a választás a jogszabályoknak megfelelően, rendben és törvényesen befejeződött, megköszönte a kerületben működő 115 szavazatszámláló bizottság tagjai, a helyi választási iroda és a helyi választási bizottság munkáját. Az eseményen részt vett Molnár Gyula országgyűlési képviselő, valamint a jegyző és a polgármesteri hivatal vezetői.

Idén is várják Kamaraerdőn az újbudai iskolásokat

A várakozásokat felülmúlóan, több mint másfél ezer jelentkezést regisztráltak az idei Kamaraerdei Nyári Napközis Táborba – tudtuk meg Homolay Károlytól, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatójától, aki a többéves hagyományoknak megfelelően idén is a tábor vezetője lesz.

Kitűnő tanulókat díjaztak

A legjobb újbudai tanulókat köszöntötték és jutalmazták a Polgármesteri Hivatal nagytermében június 19-én.

Újbudai Pedagógia Napok - A tanítás hivatás

A pedagógusok legfőbb feladata, hogy szeretetben élő, boldog és minden szükséges tárgyi tudással rendelkező felnőtteket neveljenek a gyerekekből – hangzott el az idei Újbudai Pedagógia Napokon.

Vidáman töltik a nyarat a gyerekek a kamaraerdei táborban

Vizes medence, kézműves foglalkozás, sport, kirándulás és színesebbnél színesebb programok. Erről szól a nyár azoknak a gyerekeknek, akik Újbuda Önkormányzata - mintegy 80 millió forintos - támogatásának jóvoltából a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban táborozhatnak.

Legjobb tanulók, legjobb sportolók öregbítik Újbuda hírét

Csaknem 20 általános és középiskolai diák kapott kerületi elismerést jó eredményeiért. A jutalmazottak nem csak kitűnő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek, többségük példamutató magatartással, sporttevékenységgel is kiemelkedőt alkot évről évre.

Fővárosi elismerés a kerületi pedagógusoknak

Újbuda iskolaigazgatókat tüntettek ki a pedagógus nap alkalmából a Főpolgármesteri Hivatal Dísztermében június 10-én. A Bárczy István díjat Bánáti István a Bethlen Gábor Általános Iskola, valamint Homolay Károly a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója kapta.