Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

ingatlan

Ingatlanpiac: Budán Újbuda a kedvenc  

Ingatlanpiac: Budán Újbuda a kedvenc

Újbuda a legkeresettebb kerületek között szerepel a budapesti ingatlanpiacon. A vevők a 13., 6., 7. kerületek és Zugló után legszívesebben a 11. kerületbe költöznének. A hazai ingatlanpiaci forgalom augusztusban 27 százalékkal volt magasabb, mint egy éve, azaz úgy tűnik, folytatódik az év eleje óta tartó fellendülés - derül ki a Duna House legfrissebb ingatlanpiaci Barométeréből.

Kevés a bérlakás, pedig nagy igény van rá  

Kevés a bérlakás, pedig nagy igény van rá

Az elmúlt 15 évben drasztikusan csökkent Budapesten az önkormányzati bérlakások száma, miközben fővárosszerte egyre sürgetőbb probléma a lakhatás. A megmaradt állománynak csak egy részét hirdetik meg szociális alapon, de ezekről is gyakran lemaradnak a leginkább rászorulók – állítja egy friss tanulmány. A budapesti kerületek közül Újbuda jól használja ki a bérlakásállományában rejlő lehetőségeket.

Lakáskiadás szabályaira figyelmeztet a NAV  

Lakáskiadás szabályaira figyelmeztet a NAV

A kiadó ingatlanok csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, a lakáskiadás szabályait azonban kevesen ismerik; pedig sok kellemetlenséget megúszhatnak a felek, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Indul az albérletszezon  

Indul az albérletszezon

Újbuda egyetemi városrész, ezért hamarosan a kerületben is kezdődik az albérletkeresés időszaka. A felsőoktatási felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozatala ilyenkor - átmenetileg - jelentősen élénkíti a fővárosi és az egyetemi városok bérlakás piacát.

Jó biznisz lesz a garázsvásárlás  

Jó biznisz lesz a garázsvásárlás
Jó befektetés lehet a garázs és parkolóhely vásárlás, mert egy jó vétellel évi 7-8 százalékos hozam is elérhető – derül ki az OTP Jelzálogbank OTP Garázs Értéktérkép elemzéséből. Az elmúlt két évben a budapesti garázs és parkolóhelyek közel kétharmadát értékesítették a XIII., a XI. a XIV. és a III. kerületben.

Felszámolás alatt is értékesítik a Senior apartmanház ingatlanjait  

Az Újbuda Média korábban már foglalkozott a történtekkel, az Újbuda Újság 2012/9. számában (Felszámolás alatt a Senior Apartmanház tulajdonosa) című cikkében a következőket írtuk: a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló, az elmúlt években kétmilliárdos tartozást felhalmozó, Újbuda Gyöngye Kft. felszámolását.

Újbuda Önkormányzata felajánlja bérbevételre két Hamzsabégi úti ingatlanát

A pályázatokat cégjelzés nélküli zárt borítékban 1 példányban "Pályázat Hamzsabégi út 2854/8 hrsz. 700 m2 vagy 440 m2 nagyságú terület bérbevételére" megjelöléssel a Budapest Főváros XI. ker. Újbuda Önkormányzata Városüzemeltetési Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály címére levélben, vagy személyesen lehet benyújtani.

Oldalak