Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

kampány

Tegyen ön is a hulladékcsökkentésért!  

Magyarország 5. alkalommal vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban. Az idén november 19. és 27. között Európa-szerte megrendezett akciósorozat a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi középpontba. A részvétel önkéntes alapú, már bevált mindennapi praktikák, akciók vállalásával vagy saját ötlet megvalósításával lehet jelentkezni.

Nő a családi adókedvezmény, testvérkampányt indít az Emmi  

Havi ötezer forinttal emelkedik jövőre a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. Bejelentették azt is, hogy a testvérek fontosságát bemutató kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Testvérben az erő címmel.

Hétvégén indul a TeSzedd! szemétgyűjtési akció  

Hétvégén indul a TeSzedd! szemétgyűjtési akció

Mintegy 115 ezren csatlakoztak előzetesen a hétvégi TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz. A május 15-17. közötti hulladékgyűjtési programra előzetesen május 7-éig lehetett regisztrálni, de az akcióhoz a helyszíneken is lehet csatlakozni.

Víz, ami éltet  

Víz, ami éltet

Vízfogyasztást népszerűsítő kampány zajlott több kerületi iskolában a múlt héten. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ivóvíz-fogyasztási kampányának legfőbb célja az egészséges életmódra nevelés, ezért is hirdeti meg minden évben az általános iskolások között.

Egészséges életmód kampány az Infoparkban  

Egészséges életmód kampány az Infoparkban

Egészséges életmód kampány indult március első hetében a Tüskecsarnokban az Infopark területén működő éttermek közreműködésével. A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club kezdeményezésére létrejövő kezdeményezés a PQS, a Kiwi és a Double Delight csatlakozásával indul el, előtérbe helyezve helyes táplálkozást és a rendszeres mozgást.

Újra vízfogyasztást népszerűsítő kampány indul az iskolákban  

Újra vízfogyasztást népszerűsítő kampány indul az iskolákban

Idén is meghirdeti általános iskoláknak szóló ivóvíz-fogyasztási kampányát az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI). Március 23-27 között a gyerekek az OÉTI által kidolgozott, kreativitást, ügyességet igénylő feladatok, játékos programok és interaktív oktatóanyag segítségével ismerkedhetnek az egészséges folyadékfogyasztási szokásokkal.

Kgfb: csendes kampány, alacsony váltószám  

Kgfb: csendes kampány, alacsony váltószám

Megközelítőleg másfél millió autót érint az év végi kötelező váltás, ám az már az első időszak tapasztalatai alapján látszik, hogy az idei évben még a tavalyinál is kevesebben cserélik le korábbi biztosításukat. A biztosítót váltóknak azonban fontos betartani a határidőket: a jelenlegi szerződés felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig kell beérkeznie a biztosítóhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Kampánygyűlés volt a Szent Imre gimiben  

Kampánygyűlés volt a Szent Imre gimiben

A közelgő önkormányzati választásokról beszélt Szijjártó Péter a kerületi Fidesz Szent Imre Gimnázium dísztermében rendezett kampánygyűlésén. A Külgazdasági és külügyminiszter jelölt arra buzdította a résztvevőket, hogy vegyenek részt a választásokon és erősítsék a kormány sikerpolitikáját.

Kisorsolták a plakáthelyeket  

Kisorsolták a plakáthelyeket

Az Önkormányzat a jelölőszervezetek részére 230 darab négy oldalon ragasztható, egyenként 60x80 centiméteres plakát elhelyezésére alkalmas felületet biztosít ingyenesen.

Kitűzték a nemzetiségi választásokat  

Kitűzték a nemzetiségi választásokat

Kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását az önkormányzati voksolás napjára a Nemzeti Választási Bizottság. A határozat értelmében október 12-én 2715 nemzetiségi választás lesz országszerte, szavazást azonban csak ott tartanak, ahol legalább három vagy négy jelölt indul és mindegyikre minimum öt érvényes ajánlás érkezik. A hivatalos kampány augusztus 23-án kezdődik.

Ismét utcára hívják a kerékpárosokat  

Ismét utcára hívják a kerékpárosokat

Elindult a Bringázz a Munkába! idei tavaszi kampánya. A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együtt indította el a kerékpározást népszerűsítő, 13. Bringázz a Munkába! (BAM) programot. A nyitórendezvény a Föld napjához kapcsolódik, a kampány április 22. és május 30. között tart.

Beindult a kampány?  

Párhuzamosan azzal, hogy ellepték Budapestet a kormányellenes Matolcsy-s és Hoffmann Rózsás óriásplakátok, ismét támadások érték a FIDESZ XI. kerületi irodáját.

Oldalak