Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

konferencia

Bolgár-magyar köznevelési konferencia Újbudán

Bolgár-magyar köznevelési konferenciát tartottak október 6-án a B32Galéria és Kultúrtérben a Bolgár Oktatási és Tudományos Minisztérium, a DUNA Dunamenti Önkormányzatok Társulása, Újbuda Önkormányzata és Újbuda Bolgár Önkormányzata közös szervezésében.

Újbuda az idősek barátja

A családbarát ország nem csak gyerekbarátot vagy a kisgyermekes szülők támogatását jelenti, hanem idősbarát is - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy újbudai konferencián. Az Erzsébet program időseknek kedvező lehetőséggel bővült, ezentúl a nagyszülők és az unokák is jelentkezhetnek szociális üdülési pályázatra – jelentette be.

Nőnapi konferencia a női lélekről és feladatokról

Együttműködési megállapodást kötöttek a nők és családok érdekeit képviselő szervezetek a nők családban, munkában és közéletben való érvényesüléséért, valamint a férfiak és nők egyenlőségének gyakorlati megvalósulásáért. A Magyar Tudományos Akadémián tartott nőnapi konferencián bejelentették, Női Információs és Szolgáltató Központokat hoznak létre, amelyekben a család és a munka összeegyeztetéséhez kaphatnak segítséget az érdeklődők.

Előremutató nemzetközi minták Újbudán

Az újbudai Spin Off- és Karrier Klubhoz hasonló innovatív, a kulturális és a kreatív ipar fejlődését szolgáló ötleteket ismertettek lapunkkal a NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi nyitó konferenciáját megelőző megbeszélés szünetében a projektmenedzserek. Az NGS-projektben Újbuda látja el a vezetőkoordinátor szerepét.

Előremutató nemzetközi minták Újbudán

Az újbudai Spin Off- és Karrier Klubhoz hasonló innovatív, a kulturális és a kreatív ipar fejlődését szolgáló ötleteket ismertettek lapunkkal a NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi nyitó konferenciáját megelőző megbeszélés szünetében a projektmenedzserek. Az NGS-projektben Újbuda látja el a vezetőkoordinátor szerepét.

Újbudai delegáció járt Zoliborzban

A családok helyi támogatórendszerének jó gyakorlatai és fejlesztési tervei megismerésére szervezett konferenciára kapott meghívást lengyelországi testvértelepülésétől, Varsó Zoliborz nevű kerületétől Újbuda Önkormányzata.

Minden, amit tudni kell a CSOK-ról

Eddig több, mint 70 milliárd forint értékben igényeltek CSOK támogatást a családok, a kifizetett kamattámogatás is meghaladja az 50 milliárd forintot – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter a legutóbbi lakossági konferencián. A fórumon a CIB bank és az ingatlan.com szakértői adtak tájékoztatást az otthonteremtési programról. Simicskó István elmondta, a CSOK az egyik pillére a kormány családtámogatási rendszerének, amelyet nemrég az igényekhez mérten változtattak meg, hogy minél többen beléphessenek a rendszerbe.

Humorral nevelni, szeretettel oktatni

Hogyan lehet elérni, hogy a gyerekek reggelente ne kötelességből menjenek iskolába, hanem várakozással telve nézzenek mindennapjaik elébe? Erre keresték a választ a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott köznevelési konferencia résztvevői.

Október 2-án Magyarország jövője a tét

A migráció nem egy átmeneti, humanitárius eszközökkel kezelhető kérdés, hanem Európa és Magyarország biztonságát jelentősen veszélyeztető folyamat, egy újkori népvándorlás – közölte Szita Károly konferencián.

Cseh Tamás Program - Konferencia a 70 éves ikonok jegyében

Egész napos konferenciával tiszteleg az NKA Cseh Tamás Programja szerdán Budapesten több idén 70 éves hazai rockikon előtt. Az Időtlen hangok című rendezvény első részének előadói a beat-, rock-, popzene és a társadalom helyzetét vázolták fel a Kádár-korszakban.

Ősszel bolgár pedagógusok látogatnak az újbudai óvodába és iskolába

Folytatódik a magyar–bolgár együttműködés, amely a két ország oktatási és köznevelési rendszerének megismerését és a jó gyakorlatok bemutatását tűzte ki célul. A minap Bulgáriában tartott szakkonferencián a hazai szakemberek több óvodai és iskolai pedagógus tevékenységébe nyertek betekintést, a bolgárok pedig ősszel látogatnak meg több kerületi intézményt.

Kerületünk élen jár az esélyegyenlőség megvalósításában

Újbuda élen jár a fővárosi kerületek körében az esélyegyenlőségi célok és az Európai Unióban egységesen előírt feladatok teljesítésében – összegezték az „Esélyegyenlőség Budapesten 2016-2020” című konferencia résztvevői. A rendezvényt emiatt tartották a XI. kerületi Polgármesteri hivatal Zsombolyai utcai dísztermében.

Újbuda támogatja a kerületi iskolák eszközbeszerzéseit

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Újbudai Köznevelési Konferenciát a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, ezúttal november 24-én. A rendezvény fő témája a 2013-ban bevezetett közoktatási reform volt, aminek hatására jelentős változások történtek az iskolákban. Ezekkel a felszólalók elégedettek voltak.

Már Magyarországon is szuperszámítógépekkel kutatnak a tudósok

Mérföldkőhöz érkezett a hazai szuperszámítástechnika (HPC), Magyarország történetének ugyanis legnagyobb HPC-fejlesztése zárult le – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakállamtitkára egy az A38 rendezvényhajón tartott konferencián. Az újonnan kialakult szuperinformatikai kapacitás jelentős mértékben járulhat hozzá Magyarország versenyképességének javításához, a hazai tudományos élet eredményeihez, a kutatás-fejlesztés-innováció hármasához.

Oldalak