Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 15. péntek, Albert, Lipót

könyv

D. Tóth Kriszta a Hadikban

D. Tóth Kriszta volt a Hadik Brunch legutóbbi vendége május 11-én, az ismert újságíróval Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője beszélgetett.

Idén is házhoz megy az irodalom

Megújult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) és Újbuda Önkormányzata Könyvet Házhoz programja. Az erről szóló megállapodást a FSZEK Karinthy Frigyes Könyvtárban írták alá. A könyveket idén is az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) juttatja el az időseknek és a mozgásukban korlátozott kerületi lakosoknak.

Adomány: Váltsuk valóra a meséket!

Eddig 6740 könyvet gyűlt össze a Libri és a Mesekő Alapítvány közös könyvadomány-gyűjtő programjában, amellyel nehéz sorsú gyermekek karácsonyát tenné szebbé. A programban országszerte 30 gyűjtőponton, köztük Újbudán az Alee Bevásárlóközpontban várják a könyvadományokat.

Középkori falu Újbudán

Összegző munka jelent meg Újbuda egyik legjelentősebb régészeti feltárásáról, Kána faluról. Az Etele Helytörténeti Gyűjtemény kezdeményezésére létrejött kiadványt Farkas Zsolt helytörténész és a kötet szerkesztője, az ásatást vezető régész, Terei György mutatta be a Budapesti Történeti Múzeumban.

Könyvebmutató: Kána - középkori falu Újbudán

Időpont: 
2018október2515:00

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a Kána - középkori falu Újbudán Egy szenzációs régészeti leletegyüttes feltárásának története című könyv bemutatójára.

Az olvasás éjszakája

Hatodik alkalommal rendezik meg a Supka Géza Alapítvány az Olvasás Éjszakája fesztivált. A rendezvény ezúttal szeptember 29-én várja az irodalom szerelmeseit az ország különböző pontjain.

Szarajevó rózsája az újbudai kiadónál

A Józsefvárosi Galériában mutatta be új kiadványát a XI. kerületben működő Trivium Kiadó május 11-én. Ayse Kulin török írónő regényei világszerte sikeresek, könyveiből eddig több mint tízmillió példányt adtak el. A Szarajevó rózsája című kötet a szerző második, magyar nyelven megjelent regénye, amely Törökországban annyira népszerű, hogy már 78 kiadása volt.

Méhek nélkül nincs élet

Az újbudai székhelyű Cser Kiadó kortárs északi regényeinek sorában idén jelent meg Maja Lunde A méhek története című műve Patat Bence fordításában. A norvég írónő a 25. Nemzetközi Könyvfesztiválra érkezett Budapestre, és kerületünkbe is ellátogatott.

Csopaki szőlőműves Újbudáról

2017-ben nyerte el a Borászok Borásza díjat Jásdi István, aki fiatalkorát kerületünkben töltötte, testvére ma is itt él. A csopaki bortermelő élete kész regény – szerencsére meg is írta, ki is adták Mi maradunk! címmel. Az idén megjelent kötet nem az első írása a borásznak. Szerenád a szőlőben című munkájában szőlőbirtoka történetét írta meg, felkutatva elődei históriáját is. Az új könyv Jásdi István népes családjának története. Négy generáció sorsa és két évszázad bontakozik ki, köztük az újbudai esztendők is. A szerző itt élte meg 1956 reményét és borzalmait, egész életét meghatározták ezek az emlékek, amelyeket közösen idéztünk fel az Ibrahim utcában.

Horvát történelem horvátul a Gellértben

Már horvátul is olvasható Sokcsevits Dénes Horvátország történelmét összefoglaló könyve. Az eredetileg magyar nyelvű kiadvány 2011-ben jelent meg, a mostani, horvát nyelvre lefordított kötetet április 10-én mutatták be a Danubius Hotel Gellértben.

Albertfalvi emlékképek – könyvbemutató

Zsúfolásig megtelt az Albertfalvi Közösségi Ház a lokálpatrióta Sümegh László könyvének bemutatójára. A szerző március 9-én ismertette Albertfalvi emlékképek címen megjelent kötetét, beszélt a mű keletkezéséről. A eseményt Illés Adrienn csembaló művész színesítette előadásával.

Táncoló babszemek

Fotó: Knap Zoltán

Knap Zoltán fotóriporter könyvében csaknem kétszáz kép mutatja be az Újbudai Babszem Táncegyüttes életét. A gyerekek alkotta néptáncegyüttes fellépései mellett a kulisszák mögé is bepillantást nyerünk.

Megjelent az albertfalvi közösségi szakácskönyv

A KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. Albertfalvi Közösségi Ház gondozásában megjelent a Zsolti bácsi konyhája kötet receptekkel, hasznos tanácsokkal, visszaemlékezésekkel és egy csipet humorral fűszerezve.

Oldalak