Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

kultúra

Színház idegenvezetés túrával  

Több állomásos színházi idegenvezetéssel kiegészített túra indult a B32 Galéria és Kultúrtérből november 11-én. A séta állomásai a Karinthy Színház, a MU Színház, az Artus Stúdió és a Szkéné Színház voltak, ahol művészeti vezetők, színigazgatók mutatták be az intézmények mindennapjait.

Kezdődik a Héttorony Fesztivál  

Tizenöt éves a csütörtökön induló Héttorony Fesztivál. A Makovecz Imre örökségét ápoló, az építészetet és a népzenét a középpontba állító, idén Bécsbe is eljutó összművészeti rendezvénysorozat első programja a Szent Imre-templomban lesz november 9-én, zárása a Pesti Vigadóban november 20-án.

Idén is Héttorony Fesztiválon  

Száz művész, kilenc kiállítás, 16 koncert, táncház, filmvetítések és irodalmi programok is várják a Héttorony Fesztivál közönségét november 9. és 20. között Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon. A határokon átívelő program létrehozást Makovecz Imre 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilonja adott inspirálta.

Koszorúzás a műteremházban  

A Magyar Festészet Napja alkalmából avatták fel Kosztolányi-Kann Gyula, Kelenhegyi Műteremház terveit készítő építész-festőművész emléktábláját, majd a 100 éve elhunyt Madarász Viktor emléktábláján is elhelyezték a megemlékezés virágait a résztvevők.

Első Óra program a Fonóban  

A Fonóban Mihó Attila és barátai péntek esti koncertjével útjára indul útjára az Első Óra program, amely az Utolsó Óra 20. évfordulós sorozata mellett a fiatal generációt mutatja be az értékteremtés jegyében.

Közeleg a Magyar Festészet napja  

Idén 16. alkalommal ünnepeljük a Magyar Festészet Napját, ezúttal október 18-án. Az eredetileg 2002-ben Újbudáról indult, a festészetet felkaroló civil kezdeményezés, amelyet az önkormányzat is támogatott, mostanra több hetes rendezvénnyé nőtt. A programokról, az elmúlt 16 év történéseiről, a célkitűzésekről Bráda Tibor festőművész beszélt az országos rendezvény sorozatot bemutató sajtótájékoztatón október 4-én.

Virtuális vetélkedő Kodály nyomában  

Kodály nyomában címmel szórakoztató, kulturális elemeket tartalmazó országos online zenei játék indul október 2-án. Középpontban a 135 éves született és 50 éve elhunyt zeneszerző öröksége áll.

Itt az ELEVEN Ősz: finn forgatag a Bartókon  

Negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált a Bartók Béla úton. Budapest kulturális főutcáján ezúttal Finnország mutatkozik be szeptember 21-24 között, a Bartók Béla Boulevardon lesz mobilszauna, mölkky, finn design termékek, a skandináv ízek kedvelői finn desszerteknek, ételeknek és kávékülönlegességeknek örülhetnek.

Magyarország értékei egy helyen!  

Hat határon túli régió, 19 megye és közel 600 fellépő részvételével zajlik a III. Magyar Értékek Napja szeptember 9-én. A program Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren lesz, a közönséget kulturális programok, kiállítók, kézműves foglalkozások és mesterségbemutatók várják.

Több mint 2000 program a Múzeumok éjszakáján  

Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált eddig a június 24-én megrendezendő Múzeumok éjszakájára, melynek idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen lesz.

Az idei Könyvhetet az olvasmányirodalom uralja  

Összesen 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat a közönség a 88. Ünnepi Könyvhéten és 16. Gyermekkönyvnapokon. A határon túli kiadók a tavalyihoz képest idén héttel több, 57 új címmel jelentkeztek - mondta el Péterfy Gergely, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója.

Telt ház volt az ELEVEN Tavaszon  

Hosszas szervezés és komoly előkészületek előzték meg a negyedik ELEVEN Tavasz fesztivált, de megérte a fáradozást. Senki sem csalódott, aki május 19–20. között a Bartók Béla Boulevard-on járt.

Táncházzal indul a Fonóban a Budapest Folk Fest  

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház szervezésében. Soha annyi külföldi fellépő nem volt a fesztiválon, mint amennyi idén lesz, május 24-28. között a Várkert Bazárban és a Fonóban.

Határon túli magyar gyerekek énekeltek Újbudán  

Virágok Vetélkedése címmel szervezett Kárpát-medencei Népdalénekes Találkozót a Gyepűk Népe alapítvány és a Domokos Pál Péter Általános Iskola. A 16-ik alkalommal megtartott rendezvényt öt éve Újbuda Önkormányzata is támogatja.

Népdalok a Petőfi suliban  

Kisiskolások hallgatták Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes előadását a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában. A programot Farkas Kriszta önkormányzati képviselő szervezte, hogy a gyerekek már kiskorukban megismerkedjenek a népi kultúra kincseivel.

Oldalak