Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

kultúra

Szombaton Múzeumok éjszakája

Szombaton késő délután kezdődik és vasárnap hajnalig tart a Múzeumok éjszakája. Országszerte mintegy 400 intézmény több mint kétezer programmal várja a közönséget június 23-án. Budapesten egységes karszalaggal látogathatók a helyszínek, amelyek a BKK múzeumi körjárataira is érvényesek.

Tizenötödször rendeztek Ünnepi Könyvhetet Újbudán

Idén június 7-10. között rendeztek Újbudai Ünnepi Könyvhetet a kerületben. A programot Molnár László alpolgármester nyitotta meg, majd megkoszorúzták az újbudai születésű Supka Géza, a Literatura című folyóirat főszerkesztője, az Ünnepi Könyvhét kezdeményezője emléktábláját a Bocskai úton.

Pirog Rachmaninovval

Az orosz kultúrát ismerhette meg a közönség az Albertfalvi Közösségi Házban május 12-én. Az Orosz Napon a színház, a zene, a tánc, a képzőművészet és a gasztrokultúra szerelmesei is találtak megfelelő programot.

Szarajevó rózsája az újbudai kiadónál

A Józsefvárosi Galériában mutatta be új kiadványát a XI. kerületben működő Trivium Kiadó május 11-én. Ayse Kulin török írónő regényei világszerte sikeresek, könyveiből eddig több mint tízmillió példányt adtak el. A Szarajevó rózsája című kötet a szerző második, magyar nyelven megjelent regénye, amely Törökországban annyira népszerű, hogy már 78 kiadása volt.

Kezdődik az ELEVEN Tavasz

Utcai társasjátékokkal, kreatív foglalkozással és sok-sok koncerttel kezdődik pénteken a háromnapos ELEVEN Tavasz fesztivál. A Bartók Béla úti családi pikniken a kulturális és gyerekprogramok mellett ételkülönlegességeket is lehet majd kóstolni és lesznek pop-up vásárok is.

Népszerű a könyvautomata

Már hét POKET könyvautomatát helyeztek ki nagy budapesti közlekedési csomópontokon a mások mellett Vecsei H. Miklós színművész, költő nevével fémjelzett Sztalker Csoport kezdeményezésére. A Móricz Zsigmond körtérre az elsők között érkezett meg a kortárs és klasszikus irodalmi műveket terjesztő szolgáltatás, amelyet Újbuda Önkormányzata is támogatott.

A Magyar Költészet Napja Újbudán

Országszerte április 11-én ünneplik a Magyar Költészet Napját. Az újbudai közösségi házak ez alkalomból versmaratonnal, közös felolvasással és a Jancsó Adrienne színész-előadóművész nevével fémjelzett hagyományos versennyel várják az irodalom kedvelőit.

Újbuda kincsei

Újbuda természeti és kulturális kincseinek megismertetését segítő ingyenes levelezőversenyt hirdetett a Képességforrás Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület.

Kalevala és Kalevipoeg

A Kalevala-nap alkalmából tartott előadást Johanna Laakso, a Bécsi Egyetem tanára a finn és az észt nemzeti eposzról. Észtország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját, Finnország tavaly jubilált.

Közösségben gondolkodunk

Újbuda képviselő-testülete január végi ülésén fogadta el a kerület idei költségvetését, amelyben intézményfejlesztésre, útfelújításra és az egészségügyi ellátás bővítésére is rendelkezésre állnak források. Hoffmann Tamás polgármester arról beszél: ahogyan tavaly, 2018-ban is olyan beruházások valósulnak meg a kerületben, amelyek az egész közösség érdekeit szolgálják.

Idén is lesz Kultúrházak éjjel-nappal

Sokszínű programkínálattal várja idén a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat február 2. és 4. között országszerte több száz helyszínen a látogatókat.

Cseh Tamás és a Magyar Kultúra Napja

Kölcsey Ferenc 195 évvel ezelőtt, január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát, ezért 1989 óta minden évben ekkor ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ezen a napon született és idén ünnepelné 75. születésnapját a kerület egykori neves és Pro Cultura díjas művésze Cseh Tamás is, aki 2009-ben lett Újbuda posztumusz díszpolgára.

Oldalak