Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

kutatás

ELTE: új tanszékindult az egytemen  

Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék indult az ELTE Informatikai Karán. A nemzetközi együttműködés keretében alapított új tanszék a Deutsche Telekom támogatásával, a Magyar Telekommal és a Berlini Műszaki Egyetemmel együttműködésben már a 2016/17-es tanévben megkezdi munkáját.

Kukoricakeményítőből fogaskerék és mobiltelefon  

Forradalmasíthatja az elektronikai ipart és az alkatrészgyártást kísérleteivel a BME GPK kutatója, aki megújuló erőforrásokból származó és egyben biológiai úton lebontható műanyagok fejlesztésén dolgozik.

Újbuda büszkeségei: a tudomány és kutatás terén is élen járunk  

Több kerületi érdekeltségű kutató, tudós illetve felsőoktatási szakember is megkapta a NOVOFER Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díjat. Az elismeréseket, amelyet a társadalmi fejlődés érdekében magas szinten képzett alkotó emberek közreműködéséért, kiemelkedő teljesítményéért ítélnek oda, a Parlament Felsőházi termében adták december 17-én.

Már Magyarországon is szuperszámítógépekkel kutatnak a tudósok  

Mérföldkőhöz érkezett a hazai szuperszámítástechnika (HPC), Magyarország történetének ugyanis legnagyobb HPC-fejlesztése zárult le – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakállamtitkára egy az A38 rendezvényhajón tartott konferencián. Az újonnan kialakult szuperinformatikai kapacitás jelentős mértékben járulhat hozzá Magyarország versenyképességének javításához, a hazai tudományos élet eredményeihez, a kutatás-fejlesztés-innováció hármasához.

Ösztöndíj a tanulás egyik eredménye  

A Műegyetem egy korábbi és egy jelenlegi hallgatója is részesült a Gábor Dénes-ösztöndíjban 2015-ben. A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát innovatív fiatal kutatók, mérnökök, vezetők, ígéretes tudományos diákköri munkát végző hallgatók és középiskolai tanulók számára. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémián adták át.

A műegyetem is részese a Horizont 2020 nyertes magyar kutatási pályázatnak  

A műegyetem is részese a Horizont 2020 nyertes magyar kutatási pályázatnak

Több mint 1,3 millió eurót (404 millió forint) nyert három, magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának "kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése" elnevezésű alprogramjában - derül ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) közleményéből.

Újbuda - a természettudományok otthona  

Újbuda - a természettudományok otthona

Új lendületet adhat a magyarországi kutatásoknak, hogy nemrég különféle természettudományi kutatócsoportok költöztek össze az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában. Ezzel újfajta lehetőség nyílt az egyes tudományterületek közötti együttműködésre és a közvetlen eszmecserére. A központ programjain keresztül akár a kerületben lakók is bekapcsolódhatnak a kutatók munkájába.

Innovatív nap volt az ELTE-n  

Innovatív nap volt az ELTE-n
Innovációs nap volt az ELTE Lágymányosi épületében szerdán. A szakmai és tudományos programokkal tűzdelt egész napos rendezvényen első kézből értesültek a résztvevők az innovatív ágazat aktuális hazai híreiről, és a következő uniós ciklus K+F támogatásairól. A nap vezető témái közé tartoztak a startup vállalkozások és azok lehetőségei.

Oldalak