Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

MAFC

A MAFC többre hivatott  

forrás: kosarsport.hu

A hetedik helyezett PVSK-PANNONPOWER fogadta hazai környezetben az utolsó helyen álló és Uros Duvnjakkal erősödő MAFC-ot a bajnokság huszonegyedik fordulójában.

Kikapott a MAFC  

A Magyar Kupában egy hete bronzérmes Szeged 18 pontos győzelmet aratott a MAFC vendégeként a férfi kosárlabda NB I szombati első mérkőzésén.

A Vasas nyerte a fővárosi rangadót  

Fővárosi és egyben alsóházi rangadót jelentett a 17. fordulóban rendezett MAFC – Vasas Budapest összecsapás. A bajnokság első felében a Vasas hazai környezetben legyőzte a műegyetemistákat, így alaposan fűtötte a hazaiakat a visszavágás lehetősége.

Emlékezés egy emlékezetes meccsen

Sikerült csodát tenni! Bravúros győzelmet tudott aratni a MAFC NB1-es kosárlabda csapata a nála erősebbként számon tartott Zalaegerszeg felett, az egykori 56-ban, 70-ben és 75-ben bajnok példaképei előtt. A MAFC kosárlabda szakosztály a csapat történetének élő legendáit látta vendégül a 2016-os év utolsó hazai mérkőzésén a Gabányi László Sportcsarnokban.

Nem hibázott a listavezető Alba  

A listavezető Alba Fehérvár hazai pályán a papírformának megfelelően legyőzte a MAFC együttesét a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján.

Túl erős volt az Atom  

A MAFC az első félidőben többször is megközelítette ellenfelét, de a Paks ekkor rendre újított. Szünet után hamar ellépett 10 ponttal az ASE, az újbudai fiúk hátrányban kapkodtak, siettették az akciók befejezését, és a nyugodtabban kosarazó vendégek végig vezetve, biztosan nyertek.

Nagy győzelmet aratott a MAFC  

Nem sikerült jól Dragan Alekszics debütálása a Sopron kispadján. A kék-fehérek nem lesznek ott a kupadöntőn.

Izgalmas végjáték, jászberényi győzelem  

Hiába haladtak végig fej-fej mellett a csapatok, az utolsó dobása kimaradt a MAFC-nak. Fordulatos, kemény, küzdelmes meccsen a kritikus szituációkban higgadtabb, 5 légióssal felálló Jászberény nyerni tudott a MAFC otthonában, a Gabányi Sportcsarnokban a szezonnyitón, október 8-án.

Egy rövidzárlat a Fehérvár javára döntött  

35 percen át abszolút egyenrangú ellenfele volt a MAFC a remek erőkből álló Alba Fehérvárnak. Az első félidő hajrájában azonban volt egy hosszú rövidzárlata, és ekkor tetemes előnyt szerzett ellenfele. Szünet után egy agresszív védekezéssel, s javuló dobóformával sikerült szorossá tenni a meccset, de a felzárkózás sokat kivett a srácokból.

Hazai pályán javított az ASE  

A MAFC nem adta könnyen magát, végül nyolc ponttal maradt alul. Az első negyedben összeszedett hat pontos hátrányt követően végig futottak az eredmény után.

Oldalak