Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Molnár László

Kitűnő tanulókat díjaztak  

A legjobb újbudai tanulókat köszöntötték és jutalmazták a Polgármesteri Hivatal nagytermében június 19-én.

Újbuda az idősek barátja  

A családbarát ország nem csak gyerekbarátot vagy a kisgyermekes szülők támogatását jelenti, hanem idősbarát is - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy újbudai konferencián. Az Erzsébet program időseknek kedvező lehetőséggel bővült, ezentúl a nagyszülők és az unokák is jelentkezhetnek szociális üdülési pályázatra – jelentette be.

Zenés ünnepséggel zárták a tanévet a pedagógusok  

Pedagógus esttel búcsúztatták az oktatási területén dolgozók a tanévet. Az újbudai iskolák, óvodák és bölcsődék munkatársait a Kamarerdei Ifjúsági Parkban látta vendégül az önkormányzat és a KözPont Kft.

Véget ért a kerületi helytörténeti verseny  

Tíz iskolából érkeztek diákok a III. Etele Helytörténeti Verseny döntőjére az önkormányzat épületébe. Az első fordulóra 24 intézményből adtak be pályamunkát, a döntőbe a legjobbak kerültek.

Önkéntes tér az Esélyek utcájában  

Újbuda Önkormányzata az önkéntesség, az önkéntes munka pozitív hatásainak kiaknázásához célul tűzte ki, hogy 2020-ra megduplázza a kerületen belül mért önkéntes aktivitást – többek között erről tanácskoztak vállalati, civil szervezeti, állami és önkormányzati szakemberek az Esélyek utcája egyik rendezvényén.

Határon túli magyar gyerekek énekeltek Újbudán  

Virágok Vetélkedése címmel szervezett Kárpát-medencei Népdalénekes Találkozót a Gyepűk Népe alapítvány és a Domokos Pál Péter Általános Iskola. A 16-ik alkalommal megtartott rendezvényt öt éve Újbuda Önkormányzata is támogatja.

Megújult a Szent István Egyetem Szent Gellért Kollégiuma  

Felújították a tanulóhelyiségeket, a szobákat, a konyhát és a számítógéptermet a Szent István Egyetem Budai Campus Szent Gellért Kollégiumában. A rekonstrukció 10 millió forintba került, amelyet kizárólag a Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Török Együttműködési és Koordinációs Ügynöksége (TIKA) fizetett.

Bölcsődék Napja: díjazták a kisgyermeknevelőket, bölcsődei dolgozókat  

A kerület bölcsődéire nem csak az önkormányzat vezetői, az intézmények dolgozói, hanem egész Újbuda büszke lehet – mondta Molnár László alpolgármester, a hetedik alkalommal megrtartott Bölcsődék Napján a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szokás szerint, idén is több kisgyermeknevelő részesült polgármesteri dicséretben és átadták a "Magyar Bölcsődékért" alapított Akócsi Ágnes Díjat is.

Új és megújuló óvodák Újbudán  

Az ingatlanpiaci adatok szerint Újbuda az elmúlt időszakban a gyermekvállalás előtt álló párok és kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált, nemcsak az új építésű, hanem a használt lakások vásárlásánál is. A növekvő érdeklődéssel az önkormányzat is lépést tart, minden eszközt megragad arra, hogy a családbarát kerület jegyében minél korszerűbb és minél több óvodai férőhely álljon a helyi családok rendelkezésére.

Különleges tanóra a fogyatékkal élők integrációjáért  

Új program segíti a fogyatékos emberek integrációját Újbudán. Az osztályfőnöki órák újszerű megközelítéssel kapcsolják össze a gyerekeket, a szülőket, pedagógusokat, hogy szemléletük befogadóbbá és elfogadóbbá váljon. A komplex érzékenyítő és integrációs program Újbuda Önkormányzata, a KézenFogva Alapítvány, a Dél-Budai Tankerületi Központ, valamint a Kelenvölgyi Általános Iskola együttműködésében valósul meg.

A költészet boldogít és gyönyörködtet  

Gyerekek és felnőttek szavaltak az őrmezői Költők Parkjában a magyar költészet napja alkalmából. Egyúttal Molnár László alpolgármester, Wendlerné Pirigyi Katalin és Junghausz Rajmund képviselők a környéken egykor élt három költő – Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László – szobrát is megkoszorúzták.

Esélyt teremtünk  

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosai életminőségét javítani tudja, civil és vállalati partnereivel közösen. Kerületünkben újabb és újabb programok hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség kialakításának fontosságára. Molnár László alpolgármestert arról kérdeztük, miért fontos a fogyatékos emberek integrációja, és milyen projektekkel segítik őket?

Több pénzt kapnak a szociális foglalkoztatók  

Mintegy ötmilliárd forint többlettámogatást biztosít a kormány a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. Hamzsabégi utcai székhelyén.

Idén is volt nőnapi ünnepség Újbudán  

A 60 éven felüli hölgyek köszöntése régóta hagyomány Újbudán, a közösségi házakban évek óta tartanak nőnapi ünnepséget. Az alkalomra jácinttal kedveskedett a hölgyeknek Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő.

Újbudai Pedagógia Napok - A tanítás hivatás  

A pedagógusok legfőbb feladata, hogy szeretetben élő, boldog és minden szükséges tárgyi tudással rendelkező felnőtteket neveljenek a gyerekekből – hangzott el az idei Újbudai Pedagógia Napokon.

Oldalak