Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Oktatási Hivatal

Véget ért az I. félév, kezdődnek a központi írásbelik  

Befejeződött a 2016/17-es tanév első féléve a köznevelésben. A tanév rendje szerint az iskolák január 27-ig értesítik a tanulókat, illetőleg a kiskorú tanulók szüleit az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételire  

Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet. A ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra.

Közel 75 ezer hallgatót vettek fel  

111.219 jelentkezőből 74.652 hallgató nyert felvételt felsőoktatási intézménybe az általános felvételi eljárás során. Állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat. A pótfelvételit július 28-án hirdetik meg. A jelentkezési határidő augusztus 7-e, a ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra.

Felvételi: van még pár nap a dokumentumok pótlására  

Legkésőbb július 12-éig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét - közölte az Oktatási Hivatal.

Emelt szinten megkezdődtek az érettségi szóbelik  

Folytatódnak az érettségik, a diákok emelt szinten kezdték meg a szóbeli vizsgákat. Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi közleménye szerint június 2. és 9. között több mint 43 ezer emelt szintű szóbeli vizsga lesz, 164 vizsgahelyszínen, 2866 tantárgyi bizottság előtt.

A történelem írásbeli az érettségi harmadik napján  

Országszerte történelem írásbeliket tartottak a középiskolákban az érettségi harmadik napján. Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő feladatok is szerepeltek a feladatsorban.

Matematika írásbelikkel folytatódnak a érettségi vizsgák  

Kedd reggel a matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 perces, az emelt szintű 240 perces volt. Halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepelt a matematika érettségi írásbeli tételei között.

Megkezdődtek az érettségik  

Országszerte megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik a középiskolákban, összesen mintegy 112 ezren vizsgáznak. A diákoknak a vizsga első részében Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük. A szövegalkotási feladatok között Csoóri Sándor, Tamási Áron, illetve Vörösmarty Mihály és Illyés Gyula művei szerepeltek.

Hétfőn kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák  

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. Az írásbelik május 2-ától május 24-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 2., a végső időpontja június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 13. és 24. közötti időszakra esik - közölte az Oktatási Hivatal.

Elbúcsúzott az Újbudai Pedagógiai Intézet  

Elbúcsúzott az Újbudai Pedagógiai Intézet

Kerületi szakmai napok, továbbképzési rendszer, tantárgygondozói hálózat, tanulmányi versenyek szervezése: csak néhány kiragadott példa az ÚPI munkájára. Az intézet egyben tehetségpont és alkotóműhely is volt, ezen kívül szervezte a kerületi pedagógusok munkáját.

Oldalak