Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

oltás

Az oltásra várók a háziorvosokban bíznak  

Érthető, hogy az embereknek fogytán a türelmük, de meg kell értetni mindenkivel, hogy kicsit még muszáj tűrni, amíg visszatérhet az élet a régi kerékvágásba a járvány elmúltával – véli dr. László Imre, Újbuda polgármestere, aki sokáig gyakorló orvos volt. Mint fogalmazott: „A kormány egyik nagy hibája, hogy hosszú időn keresztül, például az óriásplakátokon, olyan hirdetéseket jelentetett meg, amelyekért mi szégyellhettük magunkat a világ előtt. Ahelyett, hogy tájékoztatták, felvilágosították volna az embereket, miként tudják átvészelni ezt a nehéz időszakot”.

Még mindig nincs hatékony oltási terv – Falus Ferenc

Országonként eltérhet, mely társadalmi csoport oltását tartják elsődlegesnek: az idősekét, akik sok emberrel találkoznak, mint például a bolti eladók, a pedagógusok vagy a fiatalokét, akik a kapcsolati hálójuk révén sok embert képesek megfertőzni - mondta Falus Ferenc volt tisztifőorvos. 

Jogos elvárás, hogy az EU-ban engedélyezett oltást kapjunk  

Az Európai Unió legtöbb országa úgy döntött, hogy azokat kezdik elsőként oltani – az egészségügyi dolgozók után –, akiknél a legmagasabb a halálozási kockázat, vagyis az idősebbeket és a krónikus betegségben szenvedőket.

Beoltották az Újbudai Idősek Házának lakóit és dolgozóit  

62 lakó és 30 dolgozó kapott ma COVID19 vírus elleni védőoltást az Újbudai Idősek Házában. A Pfizer/BioNTech vakcinája senkinél nem váltott ki panaszt a 30 perces megfigyelő szakaszban, és azóta sem jelentkezett semmiféle tünet náluk.

Felpöröghet az oltási kampány  

Láthatóan emelkedik Magyarországon a koronavírus elleni oltás elfogadottsága – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal hetente elvégzett felméréséből. A tavaly november 30-ával kezdődő héten a megkérdezettek közel 15 százaléka mondta biztosra, hogy beoltatná magát; a mérés hetedik, január 11-gyel kezdődő hetében már 33 százalékos aránnyal többségbe kerültek az igennel válaszolók. A válaszadók 27 százaléka utasította el határozottan az oltást (a mérés elején még 36 százalékuk).

Beoltották az idősotthon lakóit Kamaraerdőn

Megkapták a koronavírus elleni oltást az idősotthon lakói. Január 9-én a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának 198 lakóját és 122 dolgozóját oltották be a koronavírus elleni védőoltással. Az intézménybe ellátogatott Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, valamint László Imre, Újbuda polgármestere is, akik sajtótájékoztatón számoltak be az esemény részleteiről.

Az oltás haszna – Interjú Komáromi Zoltán háziorvossal

Megkapta már az első vakcinát Komárom Zoltán háziorvos és semmiféle mellékhatást nem tapasztalt. Kifejtette, hogy a legtöbb embert teljesen megvédi az oltás, s az a nagyon kevés ember aki esetleg mégis megbetegszik, nagyon enyhe lefolyású, könnyű náthához hasonló tünetekkel megúszhatja a dolgot.

Elfogyott az influenzaoltás?  

Hozzá lehet-e még jutni influenzaoltáshoz, például a háziorvosnál – kérdeztük Komáromi Zoltán egészségpolitikust, praktizáló doktort.

Az oltások története  

Az orvostudomány legnagyobb eredményei között szerepelnek a védőoltások, amelyek segítségével végzetes járványok tűntek el a Föld színéről, mondhatni nyomtalanul, így milliók menekültek meg az idő előtti haláltól. Szinte borítékolható, hogy a koronavírus elleni vakcina kidolgozói – ha lesz ilyen – Nobel-díjat fognak kapni, hiszen az is rengeteg emberéletet menthet meg. De vajon kik és hogyan fedezték fel az oltást mint védekező eszközt? Egyáltalán, mit tartalmaznak a vakcinák?

Influenza: hamarosan kapható lesz az oltóanyag  

A jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón.

Még igényelhető az iskolákban a HPV elleni védőoltás  

Jövő csütörtökig, szeptember 12-éig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Érdemes beoltatni magunkat influenza ellen  

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 adásában szerdán.

Ideje felkészülni az influenzára  

Még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást - közölte Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az M1 műsorában.

Oldalak