Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

rendezvény

Genovában találkoztak az 50 év fölöttiek munkavállalását támogató országok

2013. október 25. és 27. között Genovában megrendezték a Senior Capital projekt félidős konferenciáját, melynek célja a projekt eddig elért eredményeinek bemutatása volt az 50 év felettiek képzése, illetve munkaerő-piaci (re)integrációja területén. A háromnapos rendezvény szervezője és házigazdája Lorena Rambaudi, Liguria Régió regionális szociális minisztere volt. A szemináriumok, előadások, workshopok, és technológiai bemutatók témái a projekt területei mellett érintették az idősebb korosztály életminőségének javítását is.

Megnyitott az újbudai karácsonyi vásár

advent, gyertyagyújtás

Iskolai kórussal és egyházi köszöntőkkel nyílt meg az idei karácsonyi vásár az Allee melletti sétányon. Az önkormányzat minden évben minőségi, kézműves portékát kínáló árusokat hív meg a vásárra, akik a házi finomságoktól az ajándéktárgyakig minden jóval ellátják az ünnepekre készülő vásárlókat. A rendezvény zárásaként felkapcsolták a kerület díszkivilágítását is.

A szellem és a lélek hétvégéje

Advent első vasárnapja előtti napokban ismét neves előadók közreműködésével rendezték meg a Szellemi és Lelki Hétvégét a Szent Imre Gimnáziumban.

Márton nap a Szent Bendekben

A Mezőkövesd utcai Szent Benedek Iskolaközpont hatalmas gyerekzsivajjal telt meg a hétvégén. A katolikus intézmény szülői közössége minden novemberben Márton napi rendezvényt szervez az iskolában, amelynek minden egyes perce a gyerekek kikapcsolódásáról szól.

Évtizedek Újbudán

A Kerület Hetén kerek évfordulók alkalmából köszöntötte az önkormányzat azokat, akik évtizedek óta Újbudán élnek. A városrész kiemelt hagyományaként számon tartott Évtizedek Újbudán elnevezésű ünnepségen azokat látták vendégül egy kellemes teadélutánra, akik 40, 50, 60, vagy akár annál is több éve élnek a kerületben.

Malomfesztivál Újbudán

Újbuda első hagyományteremtő, kézműves sörfesztiválja a Lágymányosi öbölben közösség-, és hagyományteremtő céllal valósult meg.

Újra szól a jazz

Újbuda Jazz Fesztivál plakát

Idén kilencedik alkalommal kerül sor Újbuda és túlzás nékül Magyarország egyik legrangosabb zenei eseménysorozatára, az Újbuda Jazz Fesztiválra, ami alapítása óta komoly nemzetközi fellépőgárdával vonultatja fel a kortárs szabad improvizációs zene és hagyományos jazz legfontosabb előadóit és irányzatait.

Játszótérzöldítés bokszólóval és karatésokkal

rendezvény híres sportolókkal
Újbuda gyakran látogatott parkjait, és népszerű játszótereit vette célba az önkormányzat legújabb zöldítési programja, melynek során az Újbuda Prizma újítja meg, teszi élhetőbbé és alakítja kert jellegűvé a kerület zöld felületeit. Az akciót a Sopron úti Labirintus játszótéren indították útjára, a színes műsorban pedig Erdei Zsolt ökölvívó is szerpet vállalt.

Albertfalvát ünnepelték

Az Albertfalvi Közösségek Ünnepe Albertfalva legjelentősebb rendezvénye, a nyár eleji rendezvény hosszú évek óta egyet jelent az itt élők számára a szabadtéri kikapcsolódással és a felhőtlen szórakozással. A hétvégi családi rendezvény fókuszában igazi és modellrepülők szerepeltek, tisztelegve ezzel a városrész repülőgépgyártó hagyományaira.

A tavaszt ünnepelték a Kossuth Gyermekotthonban

Ugrálóvár, gyöngyfűzés és vidám színpadi műsor várta azokat az őrmezei gyerekeket, akik ellátogattak a Kossuth Lajos Gyermekotthon Tavasz ünnepére. A rendezvényt három éve azért indították el, hogy a lakótelepiek jobban megismerjék az otthon lakóit és közelebb kerüljenek hozzájuk.

Vidám programokkal ünnepelte a Föld Napját a Petőfi suli

közös éneklés, táncolás

Virágültetéssel és állatsimogatással ünnepelte a Föld Napját a Petőfi Sándor Általános Iskola, ahol a igazi bulizós hangulatban indult a környezettudatosságra nevelő rendezvény. A Csillag Születik-ből ismert tánc csapat frontembere tanította meg a gyerekeket és a kerületi képviselőket a legvagányabb tánclépésekre, de a diákok a rágcsálók etetésével is legalább olyan jól szórakoztak.

Fergeteges koncertet szerveztek a beteg kisfiúért

koncert, segélykoncert
A Köbölkút utcai iskola 8 éves tanulójánál, Menasági Gézánál fél éve előrehaladott csontrákot diagnosztizáltak az orvosok. Az iskolából kiindulva rövid időn belül hatalmasra nőtt a Gézu gyógyulásáért tenni akarók tábora, akik a beteg kisfiú külföldi gyógykezelésére kezdtek el gyűjteni.

Oldalak