Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Simicskó István

Simicskó: az egyik legfontosabb honvédelmi feladat a toborzás

A jövő évre is a toborzást nevezte az egyik legfontosabb honvédelmi feladatnak a szaktárca vezetője újságírók előtt. Március elsejével elindult a www.iranyasereg.hu a honvédség toborzó, karrieroldala. A feladat irányítására létrehozták a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságot, felálltak a kiképzőszázadok. Országszerte intenzíven elindult a toborzás.

Adventre hangolódtak az újbudai idősek

Mága Zoltán koncertjével ünnepeltek Újbuda idősebbjei. Az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) tagjai a tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva, közös ünnepi műsorral hangolódtak rá az adventi időszakra. Az eseménynek ezúttal a Flamenco Hotel adott otthont.

Isten éltesse a katonákat!

Két éve terjedt el az a szokás a kerületben, hogy a kerek évfordulós, születésnapos nyugállományú katonákat, ünnepélyes keretek között köszöntik fel Újbudán. Idén decemberben összesen négy szépkorú lakost köszöntött Simicskó István honvédelmi miniszter.

Óvodásokat köszöntött az önkormányzati Mikulás

Mikulás az Alsóhegy utcai óvodában

Nagy meglepetésben volt részük december 6-án az újbudai óvodásoknak. Az önkormányzat segítségével közel négyezer gyermeket ajándékozott meg a Mikulás a kerületben. Segédjei ezúttal Simicskó István országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás polgármester és a helyi önkormányzati képviselők voltak, akik minden helyszínen ajándékcsomagokat és csokit adtak a gyermekeknek.

Crossfitteremmel bővült a Gabányi Sportcsarnok

December elején adták át az első önkormányzati tulajdonban lévő crossfittermet Újbudán. A nagyszabású beruházás elsősorban az élsportolók edzését segíti, az eszközök alkalmasak köredzések, HIIT edzések, erőnléti és crossfitedzések végzésére is.

Jótékonysági mézeskalács sütés

Katonai árváknak és az újbudai gyermekotthon fiataljainak sütött mézeskalácsot Borbás Marcsi televíziós műsorvezető, valamint Simicskó István országgyűlési képviselő. A nem mindennapi eseményt az Auguszt Cukrászdában tartották.

Díjazták a szociális szféra munkatársaiat

A Szociális Munka Napja minden évben jó lehetőséget teremt arra, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak. Idén összesen öt, a kerületi szociális szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember részesült polgármesteri dicséretben.

Újabb díszpolgárok Újbudán

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

Kiosztották a Papp László ösztöndíjat

Idén összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportolói ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a sportolókat.

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa annak a politikának köszönhetően, amelyet határainak, egyben Európa határainak védelméért folytat, és képes biztosítani a belső biztonságot is - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Brüsszelben.

Hűségeskü Újbudán

Idén tizennyolc aranylakodalmas pár erősítette meg korábbi házassági fogadalmát az Évtizedek Újbudán rendezvényen. A hivatalos ceremónia Hoffmann Tamás polgármester és felesége, Hoffmann Diána vezényletével zajlott, a vendégeket Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.

Simicskó: a biztonságért minden nap meg kell dolgozni

Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, de ezért a biztonságért minden nap, folyamatosan dolgozni kell - mondta a honvédelmi miniszter kedden, miután véget ért egy elképzelt budapesti robbantásos merénylet sérültjei ellátásának gyakorlata.

Nemzeti konzultáció a kerületben

Tömött sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs fórumon, amelynek meghívott vendége Rogán Antal volt.

Tábornoki kinevezés

Tábornoki kinevezést kapott Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.

Megkoszorúzták az áldozatok emlékművét

Az '56-os hősök emlékművénél rótták le kegyeletüket a kerület lakói, a történelmi szervezetek vezetői, valamint Újbuda vezetői. A Móricz Zsigmond körtéri harcok egykori fegyver- és lőszerraktárát öleli körbe az a különleges emlékmű, amelyet tavaly adtak át az október 23-i forradalom évfordulójára.

Oldalak