Szavazzon az év szavára!
Szavazzon az év szavára: a H1N1, a vörösiszap és a végtörlesztés után mi következik? A TINTA Könyvkiadó idén már negyedik alkalommal írja ki szavazását az év szavaira.
Szavazzon az év szavára: a H1N1, a vörösiszap és a végtörlesztés után mi következik? A TINTA Könyvkiadó idén már negyedik alkalommal írja ki szavazását az év szavaira.
Az önkormányzati választások eredményeként a kerület polgármestere Hoffmann Tamás lett, a Fidesz-KDNP jelöltjei közül tizenhatan, az MSZP-ből öten, az LMP-ből ketten szereztek mandátumot, a Jobbikból pedig egy jelölt jutott be a 24 tagú testületbe. A választások után Dr. Filipsz Andreát, Újbuda jegyzőjét a szavazás menetéről és az elkövetkező időszak feladatairól kérdeztük.
A 2010-es országgyűlési választások második fordulójában a 16. választókerületben Simicskó István (Fidesz-KDNP) szerzett egyéni mandátumot. A Fidesz-KDNP-s politikus 50, 82, a második Molnár Gyula (MSZP) 44, 55, míg az LMP jelöltje, Diószegi Ernő Endre 4, 63 százalékot szerzett. Az ebben a választókerületben 1994-től minden választást megnyerő Molnár Gyula, Újbuda polgármestere gratulált Simicskó Istvánnak.
16 év után nem Molnár Gyula képviseli a parlamentben a városrészt. Újbudán az első fordulóban parlamentbe jutott dr. Kupper András és dr. Rétvári Bence. A második fordulóban csak a 16-os választókörzetben kellett szavazni. A körzetben dr. Simicskó István győzött.
Az MSZP 16. választókerületben talpon maradt jelöltje, Molnár Gyula a kampány utolsó hetében arról beszélt, a választópolgároknak el kell dönteniük, bizalmat szavaznak-e annak a jelöltnek, aki 8 héttel ezelőtt még nem tudta, hogy Újbudán fog jelöltként indulni. A kerületet 8 évig vezető polgármester szerint az eddig elvégzett munka őt igazolja.
Hajnalban is tartott a szavazás a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében az igazolással történő voksolás. Ebből a szavazókörből még hétfő reggel hat órakor sem jelentettek eredményeket. Vasárnap este fél tízkor még több százan vártak a voksolásra
Az országban a Fidesz 52,77 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,29, a Jobbik 16,71, az LMP 7,42, az MDF 2,65, a Civil Mozgalom 0,90 százalékot szerzett. Az országban csak két helyen vezet nem fideszes jelölt. A Fidesz az első fordulóban 119 helyen győzött.
2010. április 11-én vasárnap Magyarországon országgyűlési képviselőválasztás lesz. Szavazni reggel 6 órától este 19 óráig lehet.
A szavazás módjáról és más hasznos tudnivalókról szerkesztőségünket dr.Filipsz Andrea, Újbuda Önkormányzatának jegyzője tájékoztatta. Részletek ITT!
Szomorú vagyok, mint polgármester, szomorú vagyok, mint képviselő, és még szomorúbb vagyok, mint újbudai polgár.