Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 1. szerda, Hugó

Trafó

Átadták a Lábán Rudolf-díjakat  
 

Átadták a Lábán Rudolf-díjakat
Hód Adrienn koreográfiája, a Hodworks társulat Pirkad című előadása valamint Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Tamara Nyúzzatok meg című darabja kapta idén a Lábán Rudolf díjat. A kortárs táncművészeti elismerést a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház közösen hozta létre és kilencedik alkalommal adták át a műfaj legjobbjainak, ezúttal a Tranzit kávézóban.

Hulladékból hangszer  

Izgalmas kísérletet indított két művészeti csoport, akik azt a célt tűzték maguk elé, hogy elhagyott tárgyakat és hulladékokat hangszerként szólaltatnak meg, sőt, ezekből még egy koncertet is csinálnak. Az ötletet egy buddhista szerzetes, Milarepa története adta, de gondolatiságában a Föld Napjához is kapcsolódnak az akcióval.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Vigyázzanak a csalókkal!  

Újbuda elsők között szervezte meg idős lakóinak otthoni ellátását, a veszélyhelyzet azonban a csalók érdeklődését is felkeltette. Akik részt vesznek a kerületi segítségnyújtásban, hivatalos, az önkormányzat által kiadott, pecséttel ellátott fényképes igazolvánnyal azonosítják magukat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.