Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 10. péntek, Amália

Újbudai Hallgatói Startup Pályázat

Kihirdették az Újbudai Hallgatói Startup Pályázat nyerteseit

Újbuda Önkormányzata és a Spin-Off Klub ősszel ötödik alkalommal hirdette meg az Újbudai Hallgatói Startup pályázatot. A zsűri 19 pályaműből választotta ki azt a kilencet, amelyek részt vettek a döntőn február 21-én. A négy leginnovatívabb ötlet, a bedrock.farm, a Compocity, a NIGHTINGALE és az OkosKukac kitalálói egy-egy millió forintos díjazásban részesültek.

Újbudán zárult a Creative Spirits programja

A Creative Spirits egy kilenc európai várost felölelő hálózat, amelyet az Európai Unió finanszíroz az URBACT III Program keretében. A kilenc partnerváros arra törekszik, hogy egymás városát, kulturális és kreatív iparát, városfejlesztési stratégiáit megismerve fejlődjenek abban, hogy miként tervezzenek tovább, illetve miként valósítsák meg a terveiket.

Újbudai pályázat az innovatív ötletekre

Az innovációt, a fejlesztéseket, a feltalálói gondolkodást támogatja a kerület által minden évben meghirdetett Újbudai Hallgatói Startup pályázat. Az idei beadási határidő október közepén zárult.

Újbudai pályázat az innovatív ötletekre

Az innovációt, a fejlesztéseket, a feltalálói gondolkodást támogatja a kerület által minden évben meghirdetett Újbudai Hallgatói Startup pályázat. Az idei beadási határidő október közepén zárult.

Újbuda az innováció hazája

Innovatív sörcsap, okos fogkefe, régi, mégis modern rádió és korszerű vércukormérő kifejlesztésért dolgozó fiatal vállalkozók nyerték az idei Újbudai Hallgatói Startup Pályázatot (ÚHSP).

Az innováció újbudai bölcsője – Demola Budapest

Nagyjából kilenc éve indult el egy kezdeményezés Finnországban, amelyben több felsőoktatási intézmény, a regionális fejlesztési ügynökség és néhány cég keresett új innovációs utakat hatékonyabb együttműködés segítségével. 2012 óta már nálunk is működik a Demola, igazgatója Bacsa László.