Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 28. szombat, Gedeon, Johanna

Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Drogprevenció a B32-ben  

Második alkalommal volt látható az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében Kovács Krisztián és Scherer Péter produkciója, A gyáva. A B32 Galéria és Kultúrtérben bemutatott darab elnyerte a közönség tetszését, az előadást a drogfüggőség veszélyeivel kapcsolatos beszélgetés követte.

A gyáva – előadás diákoknak  

Az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a kerületbe is eljutott Kovács Krisztián és Scherer Péter már több középiskolában bemutatott produkciója, amely felhívja a fiatalok figyelmét a drogfüggőség veszélyeire. Február 20-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadás után Surányi Judit addiktológus válaszolt a diákok kérdéseire.

Drog: legjobb módszer a megelőzés  
 

Az Egészséges Újbudáért pályázat első nyilvános rendezvényét tartották a Malom Közösségi Térben március 6-án. Az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ munkatársa tartott előadást a drogokkal kapcsolatos legfontosabb, legaktuálisabb kérdésekről.

Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum  

2017június2610:30
»
2017június2612:30

Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum felvilágosító programja a 2017. június 26.-a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hétvégén óraátállítás  

A nyári időszámítás kezdete idén március 29-ára esik, amikor hajnali 2 órakor kell a mutatókat 3 órára igazítani.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.