Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

ünnep

Új ünneppel bővül a kalendárium  

Az idei évtől kezdődően június 1-je a Szülők Nemzetközi Napja - derült ki a Szülők Háza Alapítvány által tartott sajtótájékoztatón.

Idősek Húsvétja a kerületben  

Alsó tagozatosok által készített húsvéti tojásokkal lepték meg a képviselők az idős klubok lakóit és tagjait. Újbuda vezetőinek fontos, hogy senki se maradjon ki az ünnepi hangulatból.

Tojás, nyuszi – mindenféle jót hozott a húsvét  

Változatos programok, ajándékok színesítették az idősek húsvétját több otthonban. A vendégművészek produkciónak, a kerületi iskolások kézműves tárgyainak egyaránt örültek az otthonlakók.

Húsvéti csokoládé és bábszínház  

Csokoládét kóstoltak, báb-és papírszínházi előadást néztek illetve kézműves foglalkozáson is részt vehettek azok a gyerekek, akik ellátogattak a B32 Galéria és Kultúrtér márciusi, tavaszváró húsvéti rendezvényére a hétvégén.

Délben zárnak a boltok december 24-én  

Változik a korábban megszokott karácsonyi bevásárlás rendje, az új nyitva tartási szabályok szerint december 24-én, csütörtökön legkésőbb 12-kor kötelesek bezárni a boltok, áruházak - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Közlekedési rend az ünnepek idején  

Idén is folyamatos lesz a közösségi közlekedés ünnepek idején – állítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). December 21-22-23-án iskolaszünetben érvényes menetrendet kell figyelni, 24-én 15–16 órától pedig már csak éjszakai buszok járnak a városban.

Ünnepi programok a Fonóban  

Ünnepi programokkal készül a karácsonyra és az azt követő napokra a Fonó Budai Zeneház.December 22-én Bognár Szilvia etNoé zenekara lép fel, a két ünnep között pedig Herczku Ági és a Banda, a Góbé és Sena Dagadu, az Oláh Gipsy Beats, a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duó, a Dresch Quartet és a BG 5, valamint az erdélyi Szászcsávási banda és a Téka zenekar ad koncertet.

Ünnep: hogyan előzhető meg a lakástűz?  

A legszebb ünnep napjaiban sem szabad megfeledkeznünk a ránk leselkedő veszélyekről, elsősorban a gyertya szép, de veszélyes lángjáról. Az elmúlt évtizedek során nem múlt el ünnep, hogy a fővárosi tűzoltók ne vonultak volna karácsonyi gyertya okozta lakástűzhöz. Ezek a tragikus események arra figyelmeztetnek, hogy csak kellő körültekintéssel, odafigyeléssel szabad a gyertyákat a fán elhelyezni és meggyújtani.

Csokimikulást kaptak az óvodások  

Csaknem ötezer csokimikulást osztottak ki gyerekeknek a helyi képviselők Újbuda önkormányzati óvodáiban. A kerület vezetése így segíti, hogy az ünnep örömtelibb legyen.

Nemzetek Karácsonya az Alleeban  

2015december0516:00

A New York-i Szabadság szobor, az Eiffel-torony vagy éppen a pisai ferde torony is lehet karácsonyi izzókkal feldíszített fenyőfa. Mindezt bárki megtekintheti az Allee Bevásárlóközpont adventi rendezvénysorozatán, ahol a különböző nemzetek karácsonyi énekei iskolai kórusok előadásaiban csendülnek majd fel. Vegyeskari művek és hangszeres kamarazene mellett Bolyki Balázs előadása és gospel koncertje is várja a látogatókat. A kézműves foglalkozások alkalmával pedig más országok karácsonyaiba pillanthatnak be a legkisebbek is.

Polgár Judit és Eötvös Péter kapta idén a Szent István-rendet  

A biztonság megteremtését nevezte közös nemzeti feladatnak Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án. Az ünnepnapon Polgár Judit sakkozó és Eötvös Péter zeneszerző vehette át a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet.

Közlekedés Budapesten a hosszú hétvégén  

Számos budai és pesti főútvonalat, Duna-hidat érintő útlezárás és közlekedési változás lép életbe a fővárosban a hosszú hétvégén. A lezárások miatt, különösen augusztus 20-án javasolt a belvárost közösségi közlekedéssel megközelíteni.

Oldalak