Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

MAFC: fél évszázad az utánpótlássportért  

A magyar kosárlabdasport utánpótlásának egyik legrégebbi bázisa, a MAFC Kosárlabda Akadémia idén ötven esztendős. Az évforduló alkalmából a műegyetemi klub egész napos programot szervezett szombatra, a Gabányi Sportcsarnokba, amelyen az egyesület korábbi és jelenlegi játékosai, a jövő bajnokaspiránsai, illetve a sportág vezetői is tiszteletüket tették.

MAFC: Nagy győzelemmel ünnepeltek - fotók  

A TF-BP ellen folytatta bajnoki szereplését a MAFC NB I B-s férfi kosárlabda-csapata a Piros-csoport 9. fordulójában és fölényes győzelmet is ünnepelhetett egy jeles napon.

Kitüntetések a Kerület Napján  

22 éves hagyomány, hogy az önkormányzat minden évben 11. hó 11-én ünnepli meg a Kerület Napját, hogy átadhassa Újbuda legrangosabb elismeréseit. A Műegyetemen rendezett gálaesten László Imre polgármester, Orosz Anna és Tóth Endre országgyűlési képviselők, valamint Bősz Anett főpolgármester-helyettes mondott ünnepi beszédet.

Emléktáblát avattak a Kerület Napján  

A Kerület Napján ünnepélyes keretek között Dr. László Imre polgármester felavatta az Újbuda néhai vezetőinek és képviselőinek tiszteletére készített emléktáblát.

Happy end Fullajtár Andrea története végén  

Káli holtak/Fotó: Dömölky Dániel

Nők mesélnek nőkről, nemcsak nőknek a MU Színházban minap bemutatott Minden negyedik című darabban, amelyben Fullajtár Andrea a saját történetét adja elő. Terhessége alatt és szüléskor súlyos krízisen ment keresztül: arra kérték, vetesse el magzatát. A kerülethez több szállal kötődő színésznőt egyebek között a darabról, a mögötte húzódó eseményekről, érzésekről kérdeztük az Újbudai Nagykávéház című kulturális műsorban.

Rollerrel az oviba  

„Hogyan jutok el az óvodába autómentesen a szüleimmel?” témában óvodásoknak és iskolásoknak hirdetett rajzversenyt az önkormányzat idén harmadik alkalommal. Az ünnepségen egy-egy óvodás csoport mondókákkal, tánccal, gyermekdalokkal szórakoztatta a közönséget.

Megfesteni a világ legszebb képét  

Szüts Miklós az egyik legismertebb, legkedveltebb kortárs festőművész, akinek határozott véleménye van a világról. Vele beszélgettünk egy napos délelőtt újbudai műtermében, száradó képek között. (A teljes interjú megnézhető a youtube.com/ujbuda csatornán.)

Bemutatkozik Aldan, a manul!  

Az állatok világnapján bemutatott öt különleges állat közül Aldan, a pusztai macska kapta a legtöbb szavazatot. Bakai-Nagy Zita – aki Arany fokozatú nevelőszülője lett Aldannak – fogadta örökbe Újbuda számára!

Bridzsvilágbajnok Újbudáról  

Augusztus végén a lengyelországi Wroclawban rendezték a 16. nyílt bridzsvilágbajnokságot, amelyen a női csapatversenyben Fischer Brigitta aranyérmet szerzett. A 28 éves újbudai építész mellett két svéd, illetve két amerikai játékos alkotta a világbajnok csapatot.

Muskátlibefogadó akció  

Elkezdődik az oszlopokon lévő muskátlik beszedése, amiknek idén szeretnénk gazdát találni. Felajánljuk valamennyi, kandeláberen lévő muskátlit, hogy aki szeretné, vigye haza, nevelje, teleltesse át.

Zöld, nyitott, esélyteremtő  

Idén már harmadik alkalommal indította útjára a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés tervezését, az előző kettőhöz hasonlóan egymilliárd forintos kerettel.

Ahol beton volt, ott most növények vannak  

ILYEN LETT – Albert utca – Csurgói út

Befejeződött a Tétényi út–Andor utca, az Albert utca–Csurgói út, illetve a Fehérvári út–Mezőkövesd utca találkozásánál lévő területek zöldfelületi rehabilitációja.

Új kutyafuttató Albertfalván  

Elkészült a Mezőkövesd utcai kutyafuttató a közterület évtizedekig elhanyagolt szakaszán, az egykori illegális sitt- és szemétlerakó helyén. A kapukat beszerelték, a burkolatok elkészültek, a padok, hulladékgyűjtők telepítése megtörtént. A területre vetett fű megerősödésére azonban még várni kell, a futtató ezért egyelőre zárva van.

Egyházi vezetőkkel egyeztetett a polgármester  

Összefogás a rászorulók érdekében – László Imre egy asztalhoz ültette a kerületi egyházak vezetőit, hogy a nekik nyújtott támogatásokról és az együttműködés lehetőségeiről egyeztessen velük.

Festők ünnepe a Bartók-negyedben  

Kora délutántól estig tartottak a galériaséták Újbudán, az idén 20. alkalommal megrendezett magyar festészet napján. Az érdeklődők megismerkedhettek a Kelenhegyi úti művészház műtermével, megnézhettek Bartók Béla úti kiállítótermeket, és egy szabadtéri performanszt is megtekinthettek.

Oldalak