Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A behívottak többsége megjelent az országos szűrővizsgálaton

Újbuda   |   2020, május 19 - 13:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

Mintegy 10 600-an vettek részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, amelynek eredménye így reprezentatív lett.

A KSH 17 787 embert választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett az összes életkorra reprezentatív legyen. A főváros több mint 1400 fővel vet részt az országos mintában, amelybe Budapest minden kerületéből választottak lakosokat, Újbudán 112-en kaptak behívást.

A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár ment el az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a vizsgálatban. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő emberek csökkentették a ténylegesen elérhető tesztelendők számát. A legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban "teljesítő" megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.

Az adatok feldolgozása még tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatók, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban lesz a végeredmény.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora korábban Klubrádiónak azt nyilatkozta, nagyjából 0,6 százalékos lehetett a lakosság átfertőzöttsége, azaz nagyon szolíd volt a koronavírus-járvány. Úgy véli, a járványveszély továbbra sem múlt el, a második hullámát őszel jöhet.

A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie; a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben lehet a következő országos vizsgálat.

Fotó: MTI