Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 20. szerda, Jolán

A gyerekek digitális eszközhasználatát kutatják az ELTE-n

Újbuda   |   2019, november 6 - 16:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTE-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A kutatás során az Etológia Tanszéken működő Alfa Generáció Labor munkatársai azt vizsgálják, hogy a 2010 után született gyerekek (ők az Alfa Generáció) milyen mértékben használnak digitális eszközöket, és ez hogyan hat a fejlődésükre.

A felmérés szerint a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket, így már a kétévesek fele "kütyüzik". A kutatók megállapításai között szerepel az is, hogy a szülők személyes példája is hatással van a gyerekek digitális eszközhasználatára: ha egy gyerek azt látja, hogy a szülő folyton mobilozik és érzelmileg fontos számára a telefon, akkor a gyerek is fontosnak tartja majd és többet fog foglalkozni vele. - Első lépésként a kutatók 1270 szülő megkérdezésével készítettek felmérést - olvasható az ELTE honlapján. A kutatás eredményéről készült publikáció a Journal of Children and Media szaklapban jelent meg november 4-én.

Az eredmények alapján a gyerekek egyre korábban és egyre nagyobb arányban használnak digitális eszközöket. A vizsgált korosztály 44 százaléka rendszeresen használ mobilt vagy tabletet, átlagosan napi fél órát. 2 éves kortól már a gyerekek fele "kütyüzik", a 4 év feletti gyerekeknél ez az arány pedig már 60 százalék.
Az eredmények azt mutatták, hogy már az 1 és 2 év közöttieknek is több mint egyharmada használja a mobileszközöket. "Ez azért lényeges, mert ekkor az agy még nagyon plasztikus, fejlődésben van, és e korai élményeknek nagy hatása lehet a gyerekek fejlődésére, akár pozitív, akár negatív irányban" - idézik a beszámolóban Konok Veronikát, a publikáció első szerzőjét.
A kutatásból az is kiderül, hogy a gyerekek egyre korábbi életkorban kezdik el használni a mobileszközöket. Míg például 2013-ban a 2 és 3 év közötti gyerekeknek még csak a 10 százaléka mobilozott, addig a felmérés idején (2017-ben) a 2-3 éveseknek már a 40 százaléka használt ilyen eszközöket.
"Kutatásunkból azt is megállapíthatjuk, hogy a gyerek mobilozási/tabletezési szokásaira a szülő véleménye és személyes példája is hatással van. A gyerek többet használja a digitális eszközöket, ha a szülő erősebben kötődik a mobiljához. Ha egy gyerek azt látja, hogy a szülő folyton mobilozik és érzelmileg fontos számára a telefon, akkor a gyerek is fontosnak tartja majd és többet fog foglalkozni vele" - idézi a cikk Bunford Nórát, a publikáció egyik szerzőjét.
A szülő "digitális nevelési stílusa" szintén befolyásolja, hogy mennyit "kütyüzik" a gyereke. A pszichológiai kutatások alapján a szülők nevelési stílusa alapvetően négy típus valamelyikébe tartozik: tekintélyelvű, mérvadó, elkényeztető és elhanyagoló. Mint írják, az Alfa Generáció Labor kutatói elsőként mutatták ki, hogy a szülők a gyerekek digitális tevékenységére is ugyanezen nevelési stílusok valamelyikével reagálnak. Az is kiderült, hogy az elkényeztető és mérvadó szülők gyerekei többet kütyüznek, míg a tekintélyelvűeké kevesebbet.
"Azt feltételezzük, hogy ilyen kis korban a gyerekeknek még szükségük van szülői iránymutatásra a digitális eszközök használatához, ezért azok a gyerekek kütyüznek többet, akiknek a szülei jobban bevonódnak és érdeklődnek az iránt, hogy mit csinál a gyerek az eszközön, esetleg tanítgatják is őt" - idézik Miklósi Ádámot, az Etológia Tanszék vezetőjét.
Az Alfa Generáció Labor frissen lezárult, megjelenés előtt álló kutatásában, amely a digitális eszközhasználat hatásait vizsgálta, megállapítják, hogy a gyerekek kognitív és önkontroll folyamataira, valamint társas készségeire is hat a digitális eszközök használata. Ezért a laborban dolgozó pszichológusok, biológusok és informatikusok kifejlesztettek egy olyan applikációcsomagot, amelynek célja, hogy keretek közé szorítsa a túlzásba vitt digitális eszközhasználatot és kompenzálja annak feltételezett negatív hatásait.

MTI

fotó: pixabay.com

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

László Imre: a DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat

A DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel - mondta László Imre (DK) XI. kerületi polgármester kedden sajtótájékoztatón.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.