Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 1. hétfő, Tünde

A képzőművészet mesterei – előadássorozat a BMK-ban

Újbuda   |   2019, november 1 - 10:34Nyomtatóbarát változatSend by email

Ludmann Mihály festőművész, művészettörténész, tanár már több évtizede tart művészettörténeti előadásokat. A képzőművészet mesterei című sorozata hat éve a Budapesti Művelődési Központ (BMK) egyik legnépszerűbb rendezvénye.

Az előadó az ELTE BTK filozófia szakán és a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol 1989-ben diplomázott. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában 30 éven át rajzot és művészettörténetet tanított. Festményei, grafikái a nyolcvanas évek második felétől szerepelnek csoportos és egyéni kiállításokon. Könyveket is illusztrált, főleg szépirodalmi műveket. Szakíróként is ismert. A magyar építészet mestereiről szóló összefoglaló munkája két kötetben jelent meg, de írt könyvet Lechner Ödön életéről, vagy az első világháborúban alkotó művészekről. Fotóművészként is ismert, a budapesti 1956-os emlékművekről 2017 júniusában rendezett kiállítást a Várnegyed Galériában. Rendszeresen publikál, a Pestbuda.hu internetes folyóiratnak képzőművészeti kiállításokról ír kritikákat.Október 30-án Moholy-Nagy László kalandos életét és életművét mutatta be előadásában a Budapesti Művelődési Központba érkező közönségnek. A képzőművészet mesterei előadássorozat Vaszilij Kandinszkij művészetének, életének bemutatásával folytatódik november 13-án, majd Gabriele Münterről és Mihail Larionovról tart Ludmann Mihály előadásokat a Budapesti Művelődési Központban.

(Újbuda)