Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 6. hétfő, Csaba

A lucfenyő ára mgközelíti a nordmann fenyőét

Újbuda   |   2019, december 5 - 09:50Nyomtatóbarát változatSend by email

A karácsonyi fenyőforgalom évi mintegy 10-12 milliárd forint, a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ.

A fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyőket változatlan áron értékesítik tavalyhoz képest, amikor jelentős áremelkedés következett be a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelített a nordmann fenyőéhez, amelyet nagyrészt importból szereznek be, Németországból vagy Dániából - mondta Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke. Hozzátette: tavaly az országban a vágott fenyők közül 60 százalékban lucot, 33 százalékban nordmannt és 7 százalékban ezüstfenyőt értékesítettek. Azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt. Kitért arra is, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete korábban közölte, hogy jó minőségű választékra és a tavalyihoz hasonló árszínvonalra lehet számítani az idén a fenyőfák piacán, ugyanakkor a nordmann fenyő várhatóan 10-12 százalékkal olcsóbb lesz. A belföldön karácsonyra értékesített 2-2,2 millió fenyő negyede import, főleg nordmann-fenyő érkezik az országba. A termelők leginkább lucfenyőt exportálnak. A várható, átlagos eladási ár méterenként a lucnál  idén 3000 forint, ezüstfenyőnél 4000-5000 forint, nordmann-fenyőnél 6000 forint lehet.