Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A Magyar Költészet Napja Újbudán

Újbuda   |   2018, április 11 - 12:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Országszerte április 11-én ünneplik a Magyar Költészet Napját. Az újbudai közösségi házak ez alkalomból versmaratonnal, közös felolvasással és a Jancsó Adrienne színész-előadóművész nevével fémjelzett hagyományos versennyel várják az irodalom kedvelőit.

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a Magyar Költészet Napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és különböző versenyekkel tisztelegnek az irodalom képviselői és kedvelői a magyar líra előtt.
József Attila – akit Juhász Gyula „Isten kegyelméből való költőnek” nevezett a pályatárs első verseskötetéhez írott előszavában – ma is töretlenül népszerű, és a körülötte kialakult kultusz hatása nemcsak a magyar líra kiemelt ünnepnapján, hanem a feltörekvő kortárs generáció műveiben is folyamatosan érezhető. Nem véletlen, hogy április 11-én az újbudai közösségi házak – a kerület oktatási-nevelési intézményeihez hasonlóan – különleges rendezvényekkel tisztelegnek nemcsak a tragikus sorsú költő, hanem általában a költészet előtt.

Fizess verssel – posztolj verset!
Az utóbbi időben számos új közösségteremtő kezdeményezés is megjelent az események sorában. Folyamatosan bővül a repertoár, így például idén másodszorra rendezik meg Budapesten a Fizess verssel! akciót, amely arra buzdítja a kávészerető közönséget, hogy egy csésze fekete mellett osszák meg kedvenc idézeteiket, gondolataikat a kávéházak többi látogatójával. A Posztolj verset az utcára! elnevezésű „gerilla versünnep” pedig konkrétan kiviszi ilyenkor a költészetet a terekre, utcákra: a különféle módokon, például ragasztva, festve, kavicsból kirakva kitett verseket már térképen is meg lehet jeleníteni a kezdeményezés honlapján. Aki viszont hagyományosabb módon kíván emlékezni József Attilára, idén is ellátogathat a költő szülőházához, és tiszteletét teheti a néhány éve szépen felújított ferencvárosi Gát utca 3. szám előtt, illetve az ott kialakított emlékhelyen.

Közös olvasás Albertfalván
Albertfalván nem csak ez az egy nap a magyar költészeté: a közösségi házban több mint egy hétig tartanak a társrendezvények, beleértve a versolvasást, a komolyzenei koncertet, de még a cukrászkodást is. A Versek közt bóklászva… című közös versolvasás négy-öt esztendeje visszatérő program Albertfalván. Ezen bárki részt vehet, és nem csupán a kerületi lakosok jönnek össze ilyenkor, hanem a főváros más részeiből is érkeznek versbarátok a rendhagyó estére. A program a legtöbb esetben beszélgetésekkel zárul. Ezek az összejövetelek nagyon bensőséges hangulatúak, hiszen a költemények mellett a hozzájuk fűződő személyes vallomások is elhangzanak.
Április 16-án a közösségi ház cukrászdájában zajlik tovább az irodalmi élet, különleges finomságok, például fahéjas-mogyorós habcsók és jeges piskóta kóstolgatása közben Kecskés Katalin kortárs szerző írásait hallgathatják az érdeklődők. Április 21-én rendezik meg a Ludmány család estjét, amelynek mottójául egy József Attila-vers címét választották: „Tavasz van! Gyönyörű!” A családi műsorba tavaszköszöntő verseket válogattak a magyar irodalomból, Mozart, Schubert, Vivaldi és Leclair zeneműveinek kíséretében.


Maraton a Költők parkjában
Őrmezőn, a Költők parkjában egész napos versmaratonnal tiszteleghetnek április 11-én József Attila előtt az eseményre regisztrálók. A VIII. Újbudai Versmaraton megkezdése előtt a hagyományokhoz híven az önkormányzat képviselői megkoszorúzzák az egykor ezen a környéken élő három költő, Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László szobrát. Az ünnepi köszöntőt Hoffman Tamás polgármester mondja majd. A versmaraton kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a különböző korosztályok képviselői, óvodások, iskolások, felnőttek, idősek megmutathassák versmondó tudományukat, megismertethessék kedvenc költeményüket a nagyközönséggel.

Nem félünk a… babonától

Április 13-án Nem félünk a… babonától címmel immár a XVII. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenyt rendezik meg az Őrmezei Közösségi Ház színháztermében. Az itt fellépő fiatalok – az iskolai elődöntők helyezettjei – ezen a versenyen mutathatják be, mennyire felkészült és érzékeny tolmácsolói a magyar költészetnek, illetve általában az irodalomnak. Idén a megmérettetés napja éppen péntek 13. lesz, így a babona, a hiedelem, az alaptalan félelem mint téma az előadandó művek kiválasztását is meghatározza majd.

K.G.