Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A magyar kultúra napja - programok Budapesten

Újbuda   |   2016, január 20 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Könyvtári körséta, tárlatvezetések, előadások, koncert és rendhagyó irodalomóra is várja az érdeklődőket Budapesten a magyar kultúra napja alkalmából péntektől vasárnapig.

Január 22-én – a Magyar Kultúra Napján – a Kályha galériában a Gellért-hegy történetét bemutató időszaki tárlat nyílik, január 26-án pedig a kiállításhoz kapcsolódóan előadást tartanak a Sziklatemplom és a pálos kolostor históriájáról.

Zenés irodalmi összeállítással ünnepli a Magyar Kultúra Napját a Gazdagréti Közösségi Ház. Népballadák, vidám székely balladák, virágénekek, novellák, megzenésített versek hallhatók majd Andresz Kati színművész és Czipott Géza előadóművész, zeneszerző tolmácsolásában. A mintegy 60 perces irodalmi műsorban elhangzanak – a teljesség igénye nélkül – Kisfaludy Károly, Móra Ferenc, József Attila, Romhányi József művei is. A Gazdagréti Közösségi Ház várja az irodalom- és kultúrakedvelőket is január 22-én, 16.30-kor.

Szintén január 22-én nyílik meg Szendi Szűcs István képzőművész kiállítása a Kelenvölgyi Közösségi Házban. A most nyíló tárlat az újrahasznosított faanyagra készült alkotásait mutatja be. A vibráló képek élénk színei és tárgyai gyerekkorunk kedvenc idoljait, játékait is megidézik. Szendi Szűcs István fára festett szürreális világában könnyedén kalandozhatunk, mindegyik kép minden részletében új felfedezést ígér.

Egy nappal később, január 23-án az Őrmezei Közösségi Ház vár mindenkit fergetegesnek ígérkező farsangi bállal. A 19 órakor kezdődő programon az 1962-es “Ki Mit Tud” ének kategóriájának győztese felelős a hangulatért.

Az Országos Széchényi Könyvtár látogatói (OSZK) ingyenes körsétán tekinthetik meg az épületet, a különböző szinteket, a könyvtári gyűjteményeket és az olvasói termeket, míg a Propaganda az első világháborúban című kiállítást Katona Anikó, Rózsafalvi Zsuzsanna és Boka László kuratátorok mutatják be. A könyvtárba beiratkozók ezen a napon 50 százalék kedvezményt kapnak az éves könyvtárhasználati díjból.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában pénteken az épületében látható, Róth Miksa által készített címeres üvegablakok történetét feldolgozó új kiadványt mutatják be, valamint a levéltári digitalizálás legújabb eredményeiről és tapasztalatairól hallhatnak előadásokat az érdeklődők.
A Várkert Bazárban a Koszta József-kiállítást Szinyei Merse Anna művészettörténésszel, a tárlat kurátorával tekinthetik meg a látogatók. A múzeumpedagógiai foglalkozások résztvevői Koszta József festészetét vizsgálva megismerhetik többek között a komplementer színek hatását, a fények és árnyékok játékának kifejező erejét. A tárlatvezetésre és múzeumpedagógiai foglalkozásokra előzetes regisztráció szükséges.
Kölcsey titka - a Himnusz kultusza címmel Kulin Ferenc irodalomtörténész tart előadást a Magyarság Házában. A 60 perces rendhagyó irodalomórán a részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges. Ezen a napon a Mi, magyarok kiállítás is díjmentesen látogatható.
Mi lárma ez megént? címmel ad Petőfi Sándor verseiből koncertet a Bob és Bobék Orchestra pénteken és szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A vetítéssel is kísért zenés-verses előadáson a Bob és Bobék Orchestra tagjai - Horváth Kristóf, Dévényi Zoltán, Eged Márton és Szarvas Dávid - mellett közreműködik Ál Tamás és Miklós Melánia.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) volt és jelenlegi hallgatói adják elő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) zeneszerző szakos és az LFZE-SZFE alkalmazott zeneszerző szakos hallgatóinak megzenésített verseit a Nyertes dalok - győztes előadók című ingyenes koncerten pénteken az Ódry Színpadon.
A Néprajzi Múzeumban Torday Emil Afrika-kutatóról tart előadást pénteken Földessy Edina muzeológus, szombaton a padlástér raktárait Perger Katalin restaurátor mutatja be. A program előzetes bejelentkezéshez kötött.
A Tabán Artmoziban a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön Fonyó Gergely személyes hangvételű, lírai portréfilmje látható Cseh Tamásról. A belépés díjtalan, ingyenes jegy a Tabán mozi pénztárában igényelhető.
Kölcsey és kora címmel ünnepi gálaműsorra invitálja a közönséget a Bánffy György Kulturális Szalon és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vasárnap a Duna Palotába. Az esten közreműködik a Duna Művészegyüttes, a Józsefvárosi Cigányzenekar, Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Kolti Helga színművész és Rubold Ödön színművész.
A Klebelsberg Kultúrkúria Kocsis István A Tér című monodrámájával indítja új színházi sorozatát pénteken. A darab Bolyai János életét mutatja be Sebestyén Aba marosvásárhelyi színész tolmácsolásában, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vendégjátékában, Török Viola rendezésében.
Az egyházi liturgia régi és mai tárgyait vonultatja fel a pénteken nyíló Úrihímzés - habán kerámia - ónedény című kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
A kortárs magyar irodalom népszerűsítésért indít programsorozatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) a magyar kultúra napján. A pénteki első est vendége Vámos Miklós és Bornai Tibor lesz az intézmény zenei gyűjteményének épületében.

MTI

Újbuda