Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 15. vasárnap, Valér

A napokban függesztik ki az óvodákba felvettek névsorát

Újbuda   |   2015, június 3 - 16:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az óvodai felvételekről, átvételekről legkésőbb június 4-éig kell határozniuk az intézményvezetőknek. Döntésükről írásban és az óvoda honlapján, valamint helyben szokásos hirdetményben kell értesíteniük a szülőket.

Csütörtöktől megtudhatják a szülők, hogy felvették-e gyermeküket abba az óvodába, amelybe május közepén beadták a jelentkezést. A döntés ellen a kihirdetést követő tizenöt napon belül lehet fellebbezni.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2012. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.

Az óvodai beiratkozás május 13-14-én volt, a kitöltött jelentkezési lapot az első helyen megjelölt intézményben kellett leadni. A szülők szabad intézmény-választási jogukat óvodák esetében is gyakorolhatták, de nyilatkozniuk kellett arról, hogy mely óvodákba nyújtották be gyermekük felvételi kérelmét. A megjelölt óvodák egyben a jelentkezési szándék sorrendjét is tükrözték, fontos volt feltüntetni, hogy a választott óvoda körzetes, nem körzetes, vagy nem körzetes, de munkahelyhez közeli intézmény.

A felvételről, átvételről az óvodák vezetőinek legkésőbb június 4-ig kell dönteniük, melyről írásban és az óvoda honlapján, valamint helyben szokásos hirdetményben értesíteniük kell a szülőket. Ez azt jelenti, hogy az eddig gyakorlatnak megfelelően a napokban minden óvoda hirdetőfelületén megtalálható lesz a felvett, elutasított gyermekek névsora.

Az óvoda vezetője által hozott döntés ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutástól számított tizenöt napon belül eljárást indíthat. Az eljárást megindító kérelmet Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda címére.

A gyerekek beilleszkedését segíti a hároméves kor felett kötelezővé váló óvoda - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 szerda reggeli műsorában.

Novák Katalin megjegyezte: a hároméves kornál fiatalabb gyerekek esetében a bölcsőde célja az, hogy a dolgozó szülők elhelyezhessék valahová a kicsit. Emlékeztetett arra is, hogy Európa-szerte a kétkeresős családmodell az elterjedt.
Az államtitkár elmondta, óvodák bővítésére, fejlesztésére, összesen kétezer új férőhely létrehozására 2,5 milliárd forint értékben pályázatot írt ki a nemzetgazdasági tárca; a települések igényeik és tehetősségeik mértékében nyerhetnek el támogatást.
Novák Katalin szavai szerint az új rendszer 10-15 ezerrel növelheti az óvodások számát az új szabályozás bevezetése nyomán. "Férőhelyünk több van, mint amennyi óvodás lesz, a fontos az, és ez a pályázat is pont ezt célozza, hogy ott legyenek férőhelyek, ahol a gyerekek vannak" - fogalmazott az államtitkár. MTI

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja  

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.