Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A politikának az emberekről kell szólnia

Újbuda   |   2020, január 29 - 11:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Simicskó Istvánt, Újbuda országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, hogyan értékeli a közelmúlt eredményeit, illetve hogy milyen célokért fog dolgozni Újbuda képviseletében 2020-ban a parlamentben.

Év eleje általában a leltározás, mérle­gelés időszaka. Ön is értékeléssel szokta kezdeni az új évet?
Aki a közéletben dolgozik, annak kötelessége, hogy a közösségépítés érdekében mérlegeljen, értékelje az elvégzett munkát, és időről időre önvizsgálatot is tegyen. Az elmúlt év izgalmas és érdekes volt, hiszen a választás éve volt 2019. Épp ezért talán kicsit túlpolitizált is volt a kampányidőszakban. Aki viszont felelősségteljesen dolgozik a kerületért, annak a legfontosabb célja természetesen csak az lehet, hogy az adott közösség jólétét, boldogulását segítse elő.


Hogyan értékeli az elmúlt időszak eredményeit? Sikerült megvalósítania a célokat?
A politikának az emberekről kell szólnia. Hálás vagyok, hogy a választók bizalmából huszonkettedik éve dolgozhatom a magyar parlamentben. Azokat a célokat pedig, amelyeket még korábban, különböző fórumokon megígértem, döntően meg is valósítottam. Még a gazdagréti tanuszoda megépítése van hátra, de most már eljutottunk oda, hogy egy megnyert közbeszerzésen vagyunk túl. Úgyhogy bízom benne, hamarosan megkezdődik az építés. De azt, hogy az 1-es villamos eljöjjön az Etele úton, azt hogy a 4-es metró elkészüljön, azt hogy a Kelenföldi pályaudvar rendbetételét megkezdjük, mind-mind elértük. Nagyon sok olyan fejlesztést sikerült a kerületbe hozni, a sportfejlesztésektől a különböző iskolafelújításokon át a Bikás park rendbetételéig, amelyeket korábban ígértem.

Melyek azok a konkrét célok, amelyeket 2020-ra tűzött ki maga elé országgyűlési képviselőként?
Sokan megkerestek a Dél-budai Centrum Kórház ügyében, hiszen ebben különböző ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot a közelmúltban. Egy 21. századi, modern centrumkórház megépítése az itt élő emberek életét segíti. Tehát az nem lehet kérdés, nem lehet vita tárgya, hogy kell-e a legmagasabb szintű orvosi ellátást nyújtó egészségügyi intézmény Újbudának. Arról lehet vitázni, hogy hol legyen, de hogy kell-e, arról nem. László Imre polgármester úrral is beszéltem már erről, és remélem, sikerül dűlőre jutnunk ebben a kérdésben. Ezen, valamint a Gyermek-egészségügyi Centrum megvalósításán biztosan teljes erőbedobással dolgozom. A nemzeti közös nevező megtalálása és megerősítése mindig is célkitűzésem volt. Most is az, sőt, talán jobban, mint valaha. Minden közösség erejét a szellemisége adja. Ne gyűlöljük egymást, ne egymással hadakozzunk, törekedjünk arra, hogy konszenzusra találjunk. Hogy milyen jövőt képzelünk el, azon lehet persze vitatkozni, de hogy szeretjük a hazánkat, szeretjük Újbudát, az alapkérdés kell, hogy legyen. Itt, a XI. kerületben a közösségépítésnek számos olyan lehetősége van, amelyet az elmúlt időszakban is megpróbáltunk alkalmazni, gyakorolni, és remélem, ezeket a kerület mostani vezetőivel is tovább tudjuk vinni.Az egészségesebb környezet kialakítása is közös érdekünk. Újbuda nagy kerület, sok frekventált főút megy itt keresztül, nyilván törekedni kell arra, hogy olyan gépjárművek legyenek, olyan közlekedési eszközök, alternatív megoldások, amelyek csökkentik ezt a terhelést. De ez nem pusztán az újbudai polgármester fel­adata. A főváros egészének problematikája mindez, sőt, a mai civilizáció egyik legfontosabb problematikája.

Az ön munkáját mennyiben befolyásolja, hogy képviselőtársa Molnár Gyula lett a parlamentben?
Régóta ismerjük egymást, hiszen hosszú ideig volt Molnár Gyula polgármestere is Újbudának. Nekünk 2010-ben volt személyes „ütközetünk”, ha lehet így fogalmazni, ugyanis akkor egy körzetben indultunk a választásokon. Nagy és tisztességes küzdelem volt, amit akkor én nyertem. De a mai napig folyamatos köztünk az egyeztetés újbudai ügyekben, és semmilyen emberi problémánk nincsen egymással. Újbuda érdekében szükségszerű az együttműködés kettőnk között, mint ahogyan László Imre polgármester úrral is szükség van erre. Sohasem azt keresem, ami megkülönböztet minket, hanem ami összeköt. Nyilván a világot sokféleképpen láthatjuk, mégis, a fő feladatunk Újbuda és az itt élő emberek szolgálata. Ebben kell együttműködni és a lehető legtöbbet megtenni. Ha helyben mi rendben vagyunk, jobbá tudjuk tenni a világunkat. Én bizakodó vagyok.