A víz védelmére figyelmeztet a BME professzora

Az EWA Tudományos és Szakmai Bizottsága legjelentősebb kitüntetésére 2015-ben a nemzetközi szakmai zsűri egyhangú támogatásával Dr. Somlyódy László professzort javasolta. A díjat az Európai Vízügyi Szövetség elnöke, Kovács Károly adta át a Magyar Tudományos Akadémia Kupolatermében. A hivatalos indoklás szerint a díjazott nemzetközi szinten is kimagasló szakmai munkát végez a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai és kutatási területén.

„A vizes szakma legismertebb díja a Stockholm Water Prize, amelyet 1990 óta adnak át, kapta már hidrológus, mérnök, biológus, kémikus, ökológus, szennyvíz-technológiával foglalkozó szakember, közgazdász stb. A Dunbar medál az európai mezőny talán legismertebb díja a szennyvíztisztítás és a vízminőség területén. Több mint négy évtizede, 1973 óta adják ki háromévente egyszer, mindig egyetlen díjazottnak” – mondta Somlyódy László akadémikus, a BME Építőmérnöki Kar Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék professzor emeritusa, hozzátéve, hogy a brüsszelit követően a Budapesten rendezett díjátadón magyarul mondta el angol nyelvű ünnepi előadását. „Előadásomban is szóltam arról, hogy Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában 50%-kal nőtt a kibocsájtott szennyvizek mennyisége az elmúlt 20 év alatt. Ráadásul minden jel e tendencia folytatódására utal, 2050-ig akár megduplázódhat ez az arány. Olyan erőforrásról van szó, amelynek hihetetlen értéke van, és amire nem vigyázunk, sem egyenként, sem a kormányok, sem a világ. Pénzt nem megfelelően költenek rá és a trendek kedvezőtlenek” – figyelmeztetett Somlyódy László, aki úgy véli, hiába beszélünk a fenntarthatóságról, amíg az eltűnő vizekkel alig törődünk. „Dél-Európában, Indiában, Kínában, Ausztráliában, Kaliforniában folyók, tavak, felszín alatti vizek tűnnek el. Peking óriási térségében a talajvíz szintje évente akár 5 méterrel süllyed. Van, ahol több száz méter mélyről próbálnak vizet hozni, és visszapótlódás nincs. Agyonvágunk térségeket a víz túlzott kitermelésével. És ez nemcsak pénz, hanem kapacitás, szemlélet, korrupció kérdése a feltörekvő országokban.”

^{forrás: maszesz.hu}

„Legutóbb tíz bajt írtam össze – folytatta –, ezek szinte mind ugyanazokban a fejlődő országokban a legsúlyosabbak: Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Ázsiában. A népesedés, a városiasodás, az éghajlatváltozás miatt csökken az egy főre jutó víz, a szennyezések pedig folyamatosan növekszenek. A szélsőséges jelenségek mellett még mindig egy milliárd ember nem fér hozzá biztonságos ivóvíz-ellátáshoz, két és fél milliárdan nem rendelkeznek megfelelő higiénés körülményekkel, magas a csecsemőhalálozási ráta. A Föld népességének fele nemzetközi vízgyűjtőkön él, ahol több ország harcol a kevés vízért, és ez politikai konfliktusokkal párosulhat, ez utóbbi talán a legnagyobb veszély” – mondta.

„Mi sem függetleníthetjük magunkat, hiába van nálunk (ma még) elegendő víz. Európa éghajlatának változása és a globalizáció hatást gyakorol a magyar vízgazdálkodásra. A kontinensen is jellemző a túlzott mértékű talajvíz-kitermelés, és ennek következménye Dél-Európában, hogy a tengervíz beszivárog és keveredik az édesvízzel. Vannak olyan városok, ahol a tengervíz és az édesvíz keverékét termelik ki, amit újabban már sótalanítani kell. Ezt 20 évvel ezelőtt egyáltalán nem gondolták. Mi több, egyre nő a tengerek közelében élők száma (ma 100 millió feletti), és a tengervíz helyettesítő forrás lett, amellyel eddig szinte nem is számoltak. A technológiai kutatások és fejlesztések, az innovációk is ebbe az irányba mennek, a költségek rohamosan csökkennek. Természetesen az energiaárak befolyásolják e technológia versenyképességét, így nem lehet ezt lokális műszaki kérdésként szemlélni. Lobbik feszülnek egymásnak, nyomják lefelé az árakat” – összegezte a professzor.

„A vízlábnyomunk Európában is túlságosan nagy. A vízkérdés pedig összefügg a migrációval és számos egyéb tényezővel. Internetes híreket olvasva kiderül, hogy a jordániai menekülttáborokban több százezer ember él egymás hegyére-hátára felhúzott épületekben rossz tisztálkodási körülmények között. Nem önmagában az éghajlat változása, hanem annak a vízre gyakorolt hatása a migráció egyik fontos kiváltó oka” – hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor ahol erősödik a középosztály (pl. Kína), ott nő a vízfogyasztás. Az árukba beépült ún. virtuális víz határokon átnyúló, növekvő forgalma a globalizáció hatását fejezi ki (mértéke ma a globális vízfogyasztás mintegy 40 %-át teszi ki).

Józsa János, a BME rektora laudációjában megjegyezte, hogy Somlyódy László mindig szem előtt tartotta az oktatás és a tudásátadás fontosságát. Nemcsak új technológiákat fejlesztett és követte megvalósulásukat, hanem képes volt lelkesíteni a hazai és a nemzetközi szakmai közélet tagjait, szakembereit, szakmai szövetségeit. „Sokszor beszélgetünk a rektor úrral alapkérdésekről, pl. a magyar vízügy és a vízgazdálkodási kutatások helyzetéről Magyarországon” – osztotta meg Somlyódy László.

Somlyódy László sajnálattal beszélt arról, hogy néhány éve bezárták a vízgazdálkodás tudományának fellegvárát, a VITUKI-t (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ). „A magyar vízgazdálkodás így hiányos kutatási háttérrel rendelkezik, elsősorban a különböző egyetemeken, köztük a BME-n, nem valamely egységes stratégia érdekében, hanem a pályázati és az egyetemi céloknak megfelelően.” Most már az MTA Elnöki Bizottsága keretei között szorgalmazta a vízzel kapcsolatos kutatóbázis hálózati újjászervezését az egyetemekre építve, megerősítve az Akadémiával és kormányzati támogatással. Sürgette a bajai Eötvös József Főiskola integrálását a felsőfokú oktatásba a vízi mérnökök gyakorlatorientált képzőhelyeként, főiskolai BSc képzést nyújtva. „A jövőjét biztosítani kell, mert nagy szükség van rá a gyakorlatban”.

A professzor végül a 2015. decemberi határidőre készített Kvassay Jenő Tervet (A Kvassay Jenő Terv elkészítése és a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata c. KEOP projekt – szerk.) említette, amelynek minőségbiztosításában egy tanácsadó testület élén maga is részt vett. „E stratégia a szemléletváltás jegyében intézkedési tervet tartalmaz 2020-ig az árvizek, a belvizek, az aszályok okozta károk elhárítására, a megelőzésre és a területhasználattal történő integrációra, a szennyvíztisztítás és a vízi közművek kérdéseinek kezelésére, a vizek jó állapotának elérésére. Erre épül az alternatív utakat felvázoló, 2030-ig tervezett stratégia. A EU Víz keretirányelvéhez is illeszkedő dokumentum feltehetően jövő év elején kerül a kormány asztalára. Elfogadását követő gyakorlatba ültetése már 2016-tól időszerű.

forrás: bme.hu