Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 25. vasárnap, Blanka, Bianka

Adószám nélkül nem vállalható nyári diákmunka

Újbuda   |   2020, június 16 - 15:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a figyelmet közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. Ehhez szükség van az adóazonosító jelre, ezért akinek még nincs, vagy elvesztette az adókártyáját, annak a NAV-nál kell azt igényelnie a 20T34-es nyomtatványon. A nyomtatvány elektronikusan is beszerezhető, kitölthető és beküldhető a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásán keresztül.

A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni az adóhatóság honlapján, az „Adatbázisok” rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni.

A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles. A személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, ezt szintén a munkáltató vonja le. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2021. január 31-éig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, mely 18 éves kor alatt csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 161 000 forint.

Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmi- vagy idénymunka) keretében dolgoznak, akkor nem kötelező a szerződést írásba foglalni.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Online formában emlékezünk meg '56-ról  

A járványveszély miatt idén elmarad a nyilvános megemlékezés a Móricz Zsigmond körtéren, de az 1956-os forradalom kitörésének 64. évfordulójáról igyekszünk méltó módon megemlékezni.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.