Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Átadták a negyedik P+R parkolót is Kelenföldön

Újbuda   |   2017, január 31 - 13:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták a 4-es metróberuházás keretében utolsóként megépült P+R parkolót a kelenföldi aluljárónál. A Péterhegyi úti autóbusz végállomás melletti területen összesen 504 autó fér el. A külszíni, nyitott létesítményt kedd délutától használhatják az autósok ingyenesen.

A most átadott kelenföldi parkolóval együtt elkészült mind a négy, a 4-es metróberuházáshoz tervezett parkoló Újbudán. Ezek kialakítása összesen több mint négymilliárd forintba került. Az utolsó parkoló a MÁV használaton kívüli vágányainak helyén 11 hónap alatt készült el. A kivitelező - a nyílt közbeszerzési eljárást követően - 2014 novemberében írta alá a szerződést, melyben vállalta, hogy a tereprendezést és a burkolatépítést. Főbb feladatai között egy kezelőépület építése, a világítás, illetve a parkoló autók védelmét szolgáló biztonságtechnika kiépítése is szerepelt. A munkálatokra szánt összeg mintegy 350 millió forint volt. A beruházás európai uniós társfinanszírozással valósult meg, melyben a KÖZOP-forrás aránya közel kilencven százalék.

A metróvégállomás térségében két Etele téri és két őrmezői területen, négy helyszínen csaknem 1500 új P+R parkolóhely található. Az Etele téri parkolók maximális kihasználtság mellett üzemelnek, a Budaörsi úti csomópontépítés melletti parkolók igénybevétele is folyamatos.

T. K.