Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Az idei költségvetésben a legfontosabb az ember

Újbuda   |   2022, január 17 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudán a hatpárti koalíció támogatásával a 2022-es évet megalapozó költségvetési rendelet előkészítése a törvényi határidő előtt elkészült. „A kerületiek számíthatnak az önkormányzat vezetésére, mert ellentétben a kormánnyal mi érezzük, tudjuk, mi a legfontosabb ma. A költségvetés tervezésekor a legfontosabb volt számunkra az ember, mindegy, hogy milyen politikai nézetet vall, mindegy, hogy kire szavazott, mert a kormány rossz gazdaságpolitikája mindenkit egyformán sújt, hiszen mindenkinek drágább lesz a megélhetés 2022-ben.” – mondta László Imre polgármester.

Mit jelent ez a gyakorlatban, a költségvetési tervezésben?
„Ellentétben a kormánnyal, mi nem stadionokra, betonra és hirdetésekre költünk, hanem azon kollégáinkra, akik gyermekeinket nevelik, idős honfitársainkat gondozzák, a kerületi lakosok dolgait intézik, vagy éppen az útjainkat, járdáinkat tisztítják. 2022-ben fontos, hogy erősítsük az innovatív hozzáállást, törekedjünk a munkaerő megtartására, a lakhatás elősegítésére, valamint hogy továbbra is kiszámítható legyen az újbudai közszolgáltatások stabil színvonala” – emelte ki László Imre – „Nekünk kerületi szinten kell kezelni a halmozódó kormányzati kudarcokat. Bennünk viszont bízhatnak az újbudaiak, megvédjük közös értékeinket és biztonságunkat.”

A kormány gazdálkodása miatt az elmúlt évben Magyarországon megugrott az infláció, soha nem látott mértékben nőtt a kormányzati költségvetési hiány, extrém magas lett az euró árfolyama a forinttal szemben – mutatott rá Újbuda 2022. évi költségvetésének előterjesztésében László Imre polgármester. A tervezet elkészítésében nehézséget okozott a járványhelyzet is, amelynek a végét továbbra sem látni. „Az elmúlt időszakban több mint 10 milliárd forinttól esett el az önkormányzat, amelynek pótlására a kormánytól semmilyen segítséget nem kapott, ellentétben néhány fideszes vezetésű várossal” – tette hozzá a kerület vezetője.

A 2022-es büdzsé
Az önkormányzat költségvetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően működési és felhalmozási bontásban készült el, az észszerű és óvatos gazdálkodás követelményének figyelembevételével, mivel a veszélyhelyzet feloldásának időpontját továbbra sem lehet tudni.
A működési költségvetési kiadások közül fontos kiemelni, hogy a 2021. évi tényadatokhoz képest több mint 15 százalékkal, azaz 1,2 milliárd forinttal nőtt, így 9,1 milliárd forint a személyi juttatásokra, bérekre, illetményekre előirányzott keret. Ez az összeg biztosítja Újbuda Önkormányzata, illetve a hozzá tartozó ellátó rendszerek (hivatal, intézmények, cégek) részére az átfogó bér-, illetve béren kívüli juttatások rendezését. A tavalyi bázisévhez képest jelentős, 21 százalékos többlettel került tervezésre az önkormányzat által folyósítható szociális ellátások előirányzata. Exponenciálisan növekszik azon szociálisan rászorult kerületi lakosok száma, akik a létfenntartásukhoz, alkalomhoz kötődő többletkiadásaikhoz, illetve önálló életvitelük megőrzése érdekében csak az önkormányzattól tudnak támogatást kérni.
A működési feladatokon belül tudatosan 24 százalékos mértékben emelkedett a kiemelt feladatként kezelt parkfenntartásra fordítható összeg, valamint 10 százalékkal a kerületi parkok, utak, kerékpárutak takarításának előirányzata.

A felhalmozási költségvetés készítésénél legfontosabb cél volt, hogy a kerület folyamatosan fejlődjön. Felhalmozási célú támogatás a jelenleg ismert információk szerint a 2022. évi központi költségvetésből nem érkezik, ezért azt az önkormányzatnak saját forrásból kell kalkulálnia.
A beruházási kiadásoknál a tavalyi bázisévhez képest 63 százalékos növekedés látható, ami pénzben kifejezve több mint 2 milliárd forintos növekményt, összesen 5,4 milliárd forintos összeget jelent. Ezt a jelentős előirányzatot az előző évi ingatlaneladásokból és a támogatásokból kapott maradványösszegek betervezésével sikerül a költségvetésben biztosítani.
A legnagyobb tételt az Egészséges Budapest Program keretében támogatott Gyermekegészségügyi Központ és Egynapos sebészet évek óta zajló kialakítása jelenti, ez a projekt a tervek szerint az év végéig befejeződik.

Fontos, hogy további utak, járdák, játszóterek felújítása is megtörténik; a parkolási övezetek bővítéséhez szükséges automaták beszerzésére és telepítésére is van fedezet, illetve minimum két nyilvános illemhely létesítésével tervez az önkormányzati büdzsé.
Az önkormányzat költségvetési bevételei a helyi adókból, az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó, csökkenő központi támogatásokból, valamint az európai uniós forrásokból származnak. A működési költségvetési bevételek jelentős hányadát adják a közhatalmi bevételek (közterület-használat, valamint a reklám és filmforgatási célú közterület hasznosítás), ezek tervezett összege 16 milliárd forint. Az iparűzési adóból származó bevételt 10,4 milliárd forintra kalkulálták a büdzsé készítésekor a Fővárosi Önkormányzat 2022-es költségvetési rendeletében foglaltak, illetve a forrásmegosztásról szóló törvény alapján. A lakás és nem lakás célú helyiségek bérleti díjaiból, üzemeltetési bevételeiből, földterületek haszonbérletéből, parkolási bevételekből, vagyonkezelési bevételekből, kiszámlázott áfából, kamatból 3,5 milliárdra számíthat Újbuda Önkormányzata.
Az éves költségvetés tervezetét a polgármesternek legkésőbb február 15-éig kell benyújtania, de jóval a jogszabályi határidő előtt, a képviselő-testület januári ülésén napirendre kerül.