Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 30. hétfő, Zalán

Bezárják a jegypénztárakat

Újbuda   |   2014, június 13 - 23:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

A jövő év elejére mind a háromszáz jegyértékesítő automatát üzembe helyezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amivel kiváltja az árusító helyeket. Az ott foglalkoztatott több mint kétszáz alkalmazott nem kerül utcára, a társaság más területen ad nekik munkát – írja a Napi Gazdaság.

Folyamatosan zajlik a BKK háromszáz, új jegy- és bérletkiadó automatájának telepítése, az utolsót legkésőbb 2015 elejére helyezik üzembe. Emellett egyre bővül az ügyfélcentrumok és ügyfélpontok száma is – tájékoztatta a Napi Gazdaságot a fővárosi közlekedésszervező társaság.

Jelenleg hat ügyfélcentrum és ügyfélpont működik − 47 munkatárssal −, ahol az ügyfelek megvásárolhatják a BKK teljes palettájának jegyeit és bérleteit, intézhetik a közösségi közlekedéssel, közútkezeléssel és teherforgalmi behajtással kapcsolatos ügyeiket, valamint tájékoztatást kaphatnak a közlekedési lehetőségekről és a projektekről.

A BKK eddigi tapasztalatai pozitívak, bár többen még mindig inkább a sorban állást választják az új automaták használata helyett. A társaság várakozásai szerint az ügyfelek fokozatosan térnek majd át a gyorsabb kiszolgálást biztosító automaták használatára.

Napi Gazdaság

 

a teljes cikk innen elérhető:  http://www.napigazdasag.hu/cikk/14938/

Bezárják a jegypénztárakat

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Hétvégén óraátállítás  

A nyári időszámítás kezdete idén március 29-ára esik, amikor hajnali 2 órakor kell a mutatókat 3 órára igazítani.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.