Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

BKK: kezdődhet a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése

Újbuda   |   2014, szeptember 5 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte a budai fonódó villamoshálózat kivitelezői szerződésének megkötését, így megkezdődhet a projekt megvalósítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A döntőbizottság a beruházás közbeszerzési eljárását megtámadó kivitelező cég panaszait kivétel nélkül elutasította, ezért elérhető közelségbe került, hogy új, átszállásmentes, észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre - írta közleményében a társaság.

Felidézték, hogy a BKK július elején hirdetett eredményt a budai fonódó villamoshálózat kivitelezésére tavaly decemberben kiírt közbeszerzési eljárásban. Ennek értelmében a villamoshálózat Bem rakparti ágát a BEM Tram Konzorcium építheti meg közel 4,4 milliárd forintért, míg a Széll Kálmán téri ág kivitelezésére az ÓBUDA Tram Konzorcium mintegy 8,2 milliárd forintos ajánlatát fogadták el.

Ugyanakkor az eljárásból kizárt vesztes pályázó, a TVV-Fonódó Konzorcium amely a közbeszerzési eljárásokon való részvételtől többszörösen eltiltott gazdasági szereplő, a tíznapos szerződéskötési moratórium letelte előtt megtámadta az eredményt, és a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB) kérte az eljárást lezáró döntés megsemmisítését.

A döntőbizottság megállapította, hogy a BKK Zrt. két kötelező kizáró okot megállapítva helyesen zárta ki az eljárás eredményét megtámadó kivitelező konzorciumot a közbeszerzési eljárásból. Megállapították azt is, hogy a BKK jogszerűen és helyesen járt el és a határozat valamennyi pontjában a BKK-nak adtak igazat. Ez azt jelenti, hogy ennek következtében a kérelmező TVV-Fonódó Konzorcium a befizetett 25 millió forintos igazgatási díjat elvesztette.

A döntőbizottság azt is megállapította, hogy a konzorcium egy újabb közbeszerzési eljárásban is hamis adatot szolgáltatott, ami alapján további legalább három évre kizárta a közbeszerzési eljárásokból - közölte a BKK.

A tervek szerint a korábbi 17-es villamos és három budai járat (19, 41 és 61) vonalának összekötésével hosszú, észak-déli irányban egész Budát átszelő villamosvonalak jönnek létre, és Óbudáról átszállás nélkül juthatunk el a Széll Kálmán térre, a BAH-csomóponthoz, illetve Kelenföldre vagy éppen Albertfalvára.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból 90,4 százalékos (Széll Kálmán téri ág), illetve 63,8 százalékos (Bem rakparti ág) uniós támogatási ráta mellett valósul meg - ismerteti a közlemény.

MTI