Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 12. szombat, Villő

Budapest One: díjazták az emberközpontú építészetet

Újbuda   |   2019, november 26 - 14:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Futureal-csoport két fejlesztése, a Budapest ONE és az Advance Tower II nyerte el a Portfolio Property Awards "Év Irodaprojektje" díját. Az őrmezei és a Váci úti irodakomplexumok a 10 ezer négyzetméter feletti és alatti kategóriában nyertek.

Év végéig adják át az Őrmezőn épülő Budapest ONE irodapark első ütemét, amely 25 ezer négyzetméternyi bérirodát és 2600 négyzetméternyi kereskedelmi és szolgáltató egységet tartalmaz. Az építmény teljes befejezésekor több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti majd a fővárosi irodapiacot. A szalagként hullámzó épület alaprajzát és homlokzatát úgy alakították ki, hogy beépítése a lehető legkedvezőbb legyen.

Az épület Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában helyezkedik el, így - közvetlen járatokkal - akár 10 perc alatt is elérhető, emellett könnyen megközelíthető az agglomerációból és a vidéki városokból is.

A Futureal csoport mindkét most díjazott projektje elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során. A Budapest ONE-t energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik fel, a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják. Lesz meditációs szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, vízmentes nanotechnológiás autómosó, panorámás futópálya is. Emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. Az irodapark belsejében félhektárnyi nyitott közteret hoznak létre szökőkutakkal és zöldterülettel. - Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a jövőben is emberközpontú és előre mutató megoldássokkal felszerelt épületeket tervezzünk, amelyek képesek kielégíteni a bérlők és a munkatársak minden igényét – mondta Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója.

Mind a Budapest ONE, mind az Advance Tower irodaházat a Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió tervezte.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

"A legszebb konyhakertek"  

“A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertje országos program az otthoni kertművelés értékére irányítja rá a figyelmet. A program célja, hogy a kertek versenyével a kertművelés hagyományait megőrizzük, a kertművelő embereket, az ő kitartó munkájukat megbecsüljük, és hogy az ő példájuk nyomán egyre többen műveljenek konyhakertet.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.