Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Csak óvatosan a neten!

Újbuda   |   2018, február 16 - 12:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az internet veszélyeiről tartott előadást az Ádám Jenő Általános Iskolában Hertelendi Lajos bűnmegelőzési szakértő február 13-án. 

A szülők kérésére létrejött előadást az iskola vezetősége is támogatta, hiszen a gyerekek és szüleik egyaránt veszélynek vannak kitéve a folyamatosan fejlődő, és változó információs világban. Nemcsak az egymás közötti zaklatás, és a webes támadások miatt válhatnak áldozattá a gyerekek, hanem akkor is, ha figyelmüket nem hívják fel időben a közösségi oldalakon megosztott információ veszélyeire.

- Az “internet nem felejt” - idézte a fontos igazságot a bűnmegelőzési szakértő. A felhasználók által később törölt tartalmak is visszakereshetőek, ezért fontos, hogy a szülők ne utólag értesüljenek arról, mit publikált a gyermek magáról vagy családjáról a világhálón.

Az előadást elsőként az érdeklődő szülőknek, később pedig az iskola diákjainak is megtartották a Köbölkút utcai intézményben.

D. B. S.