Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 2. csütörtök, Ottó

Díjnyertes film a B32-ben

Újbuda   |   2016, október 24 - 14:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést tartottak a B32 Galéria és Kultúrközpontban október 22-én. Az érdeklődők Hajdu Szabolcs díjnyertes, Ernelláék Farkaséknál című alkotását látták.

Hajdu Szabolcs legújabb filmje a Karlovy Vary-i filmfesztivál elismerését nyerte el idén júliusban. A mű alig egy év alatt készült el, a történetet a rendező először színdarabként dolgozta fel. Hajdu úgy érzi, alkotásával a színházból és a filmből is kihozta a maximumot. Elégedett volt a színházi előadással is, amely – állítása szerint – teljesíti azt, amit vállal, és hasonlóan vélekedik filmjéről és annak szerepéről is. - Az előadás és a film is emberi, ettől működőképesek, markáns személyiségjegyeket hordoznak - tette hozzá.

Az Ernelláék Farkaséknál című filmben régi és új konfliktusok törnek felszínre, amikor két egymástól eltávolodott testvér családja hosszú idő után ismét találkozik. Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, a közöttük feszülő ellentétekkel és saját magukkal is.

Hajdu Szabolcs és alkotótársa mindig az életről szólnak, pici, apró hétköznapi helyzeteken keresztül.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.