Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende

Eddig 1500 hektár parlagfűvel fertőzött területet találtak országszerte

Újbuda   |   2016, augusztus 25 - 12:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hétfői adatok szerint a hatóságok az idén másfél millió hektár területet ellenőriztek, amelyből 1500 hektár volt parlagfűvel fertőzött, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint - közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón.

A Pest Megyei Kormányhivatallal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen tartott eseményen Szalkai Gábor felidézte: már hagyományosnak mondható, hogy az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát.
A főosztályvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a földtulajdonosok, földhasználók, akik még nem teljesítették kötelezettségüket, minél hamarabb végezzék el a mentesítést. Emlékeztetett rá: 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat az, aki nem tartja rendben a területét.
Tarnai Richárd kormánymegbízott az állami szervek együttműködésére utalva kiemelte: éppen azért jött létre az államigazgatáson belül az integráció, hogy az ilyen programok megvalósulhassanak. A részletekről szólva elmondta, hogy a helikopteren a Pest Megyei Kormányhivatal egy növényvédelmi és egy földhivatali szakembere ül, és már a légi felderítéskor megtörténik a növény beazonosítása és a tulajdonos megállapítása.
A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy az elmúlt években egyre jogkövetőbb magatartást tapasztaltak, és látható, hogy jól beazonosítható és egyre kisebb területekre korlátozódik a fertőzött területek nagysága.
Tarnai Richárd emlékeztetett rá: amennyiben a földtulajdonos a felszólításra nem végzi el a mentesítést, a kormányhivatal végezteti el a munkát és kiszámlázza az összeget. Jordán László, a Nébih elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak növényvédelmi, hanem közegészségügyi kérdés is, azért az FM és a Nébih olyan stratégiát követ, amely nem merül ki a hatósági eljárásokban, hanem preventív módon is tenni kíván a parlagfű ellen. A társadalom minden tagját próbáljuk megszólítani és tudatosítani mindenkiben a problémát - mondta -, ennek egyik eszköze például az általános iskola alsó tagozatosainak készített játékos ismeretterjesztő kisokos. Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a kormányzati szerveknek két lehetőségük van a parlagfű elleni védekezésben: a hatósági eljárás és a figyelemfelkeltés. Szólt arról is, hogy mivel a mezőgazdasági területek a leginkább érintettek, a termelőknek képzéseket szerveznek.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Látótér Senával

Afrika, egzotikum, őserő, női erő, varázslat. Ha Sena Dagaduról, az Irie Maffia énekesnőjéről van szó, ezek a fogalmak szinte mindig előkerülnek. Hogy ő maga mit gondol a kategóriákról, mennyire része hétköznapjainak a varázslat és mi az, ami boldoggá teszi, arról a Látótérben mesél a nézőknek. Ráadásul nem is egyedül jött el hozzánk, kilenc hónapos kisfiát is magával hozta

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.